2024. április 20., szombat

A ló szemében ott láthatod a hazát

XIII. Lovastalálkozó Zentán

A zentai Táltos Fiákeros és Lovas Klub vasárnapra szervezte meg tizenharmadik alkalommal a Lovastalálkozó és Pörköltfőző-verseny rendezvényt a helyi Lovas Tanyán. Az odalátogatók különböző izgalmas programok közül válogathattak; mint például az akadályhajtás, a lovasjátékok és egyéb vetélkedők (kocsitoló verseny, kötélhúzás stb.), a lovasfelvonulás, valamint a kulináris élvezetek. A bátrabbak maguk is nyeregbe szállhattak díjtalanul. Mindezek után délután zenés mulatságot tartottak, estig élő zenekar szórakoztatta a lovasokat és a közönséget. Mintegy negyven fogat és tíz hátas érkezett az idei találkozóra.

Fotó: Szögi Csaba

Fotó: Szögi Csaba

Reggel 9 óra körül máris kiváló hangulat fogadta az emberfiát. Már javában gyülekeztek a cifra fogatok az eléjük befogott pompás, büszke tartású állatokkal, az árnyas szegletekkel is rendelkező tanyán az érdeklődők is szép számban jelen voltak már, beszélgettek, koccintgattak, szólt a muzsika, a bográcsok irányából pedig ínycsiklandó illatok terjengtek.

A rendezvény kezdete előtt a klub elnöke, Elek Dabis József nyilatkozott lapunknak, és elmondta, a rendezvény nagy népszerűségnek örvend a régióban, és mindig szép számmal jelennek meg a résztvevők, fogatokon és hátaslovakon egyaránt, a környékbeli községek lószerető emberei, hogy benevezzenek a versenyekre. József a találkozó lényegét abban látja, hogy évente legalább egyszer találkozzanak ezek a lótulajdonosok, a nagyközönség pedig megcsodálhassa a szebbnél szebb állatokat – vagy akár fel is pattanhasson azok nyergébe. Nem mindennapi látvány ez, hiszen, ahogy a klub elnöke is elmondta, a környékünkön évről évre egyre kevesebb a ló. Régen munkába fogták, a mindennapi közlekedés elengedhetetlen része volt, mára viszont ebből a szerepből kiszorult, a lótartás viszont rendkívül költséges, ezt a luxust csak kevesen engedhetik meg maguknak. József tapasztalata szerint a fiatalok körében igen népszerű lenne ez a hobbi, és csak a fentiek tartják vissza őket attól, hogy foglalkozni kezdjenek vele.

Bús András a magyarkanizsai lovasok képviseletében jelent meg az eseményen. Ő amikor csak teheti, eljön a fogatán, és saját bevallása szerint mindig jól, sőt, otthon érzi itt magát. Első alkalommal véletlenül toppant be, amikor Aracsról visszatérőben, szintén lovasfogaton utazva és egy zivatarba belekeveredve, észrevette, hogy zajlik itt valami a Lovas Tanyán, ezért bekanyarodtak, és azonnal úgy fogadták őket meleg étellel, hideg itallal, mintha otthon lettek volna. Megtapasztalhatták tehát a zentai vendégszeretetet. Azóta is szívesen jár vissza. András elmondta, nagyon örül, hogy mintegy hatvanévesként is megmaradt lovas embernek, és rendkívül büszke arra, hogy a legidősebb lánya továbbviszi ezt a hagyományt, ráadásul lovasterápiával foglalkozik. Köszöni ezúton is a zentaiaknak, hogy ezzel a rendezvénnyel is összetartják a délvidéki magyarságot, mely, amellett, hogy igen nívós, a megmaradásunkat is szolgálja. Magáról a lóról elmondta, hogy annak szemében ott látja a hazát. A haza azé, akié a föld, a föld pedig azé, aki megműveli. Karddal szereztük, de csak kaszával tudjuk megtartani – idézte végül Wass Albert gondolatát.

A klub a találkozó megszervezésére a zentai önkormányzatnál sikeresen pályázott az idén is, egyébként is minden évben élvezik annak támogatását. Emellett a zentai Žitopromet vállalat, a Vitulus állatorvosi állomás, a Zentai Gazdakör, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, Novák Károly, Vartus Szabolcs a Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálattól, Ments András, a SZEB Agrár és a Táltos Lovas Klub tagjai segítették még anyagilag a rendezvény sikeres lebonyolítását.