2024. március 28., csütörtök

Litvánia is verve – vezéráldozattal?

Második felkészülési meccsét is megnyerte a kínai vb-re készülő szerb válogatott, Aleksandar Đorđević tanítványai az ugyancsak vb-szereplő Litvániát verték nagy fordítás után 72:68-ra.

Rosszul ment neki a meccsnek a házigazda Belgrádban, a litvánok hamar elhúztak, gyorsan kétszámjegyű vendégelőny állt az eredményjelzőn (6:18). Az első negyed végén 9 pont volt a szerbek lemaradása (14:23). Ezután a nagy nevek fokozatosan belendültek, Jokić és Bjelica is egyre többet villantott, de a nagyszünetre még megmaradt a litván vezetés. A második félidőben folytatódott a szerb felzárkózás, az utolsó tíz percre három pont volt közötte (56:59), amit a Sasok nagy küzdelemmel (16:9) megfordítottak a hajrában. A győztes csapat legjobbjai az NBA-játékosok voltak, Bogdanović 16, Bjelica 15, Jokić ponttal zárt.

A találkozót beárnyékolta, hogy Miloš Teodosić, Szerbia első számú irányítója néhány perc játék után sérülés miatt lejött a parkettről, a gyanú szerint a néhány éve szerzett, húzódásos sérülése újult ki a bal lábfejében, ami annak idején közrejátszott a Los Angeles Clipperstől való távozásában. A borúlátóbb jóslatok szerint a közönségkedvenc Teonak akár a teljes vb-szereplése is kérdésessé vált, Đorđević mester bevallotta, eléggé megrémisztette az eset. „Remélem, nem súlyos a dolog, de nem mondhatom, hogy nyugodt vagyok, eléggé aggaszt a helyzet” – mondta a mester, aki egyébként – ellentétben a Finnország elleni összecsapással – viszonylag elégedetten nyilatkozott a meccs után. „Nagy győzelmet arattunk, bár az elején érezhető volt a fiúkban a nyomás, a teljesítménykényszer. Egyedül a védekezésben vannak továbbra is kisebb hiányosságaink, ebben fejlődnünk kell, mert minden eddigi sikerünknek ez volt az alapja. Fantasztikus neveink vannak a keretben, de engem nem érdekel, ki hol játszik, amikor kimegyünk a pályára, mindenkinek ugyanúgy kell küzdenie, és be kell illeszkednie a csapat játékába. Viszont ha a fiúk megérdemlik a dicséretét, azt sem fogom elhallgatni” – értékelt a szövetségi kapitány.

A Sasok legközelebb holnap játszanak, ismét a litvánok ellen, ezúttal Vilniusban, péntektől pedig a görögországi Akropolisz-tornán vesznek részt.