2024. március 28., csütörtök

Úszni a sötétben

Hétvége a Sziget Fesztiválon – Helyszíni tudósítás
James Blake (fotó: MTI)

James Blake (fotó: MTI)

Pokoli hétvége áll a szigetelők mögött, szombat reggel óta folyamatos a hőségriadó, a sátrak és a tér még éjszaka sem hűl le, a Nagyszínpadot páraágyúval hűtik a szervezők, a buli pedig páratlan és végtelen. Mindemellett megvolt a Sziget történetének legnagyobb drogfogása (a rendőrség közleménye szerint két huszonéves holland értékesített füvet és „rózsaszín tablettát”, a lefoglalt maradék majdnem kétmillió dinár értéket képviselt), járt köztünk Macklemore és Martin Garrix, zúztunk a The Nationalra, andalodtunk James Blake-re. Ma az utolsó nap pörög Európa egyik legjelentősebb zenei rendezvényén.

A péntek volt talán a leggyengébb felhozatal az idei Szigeten: ha a Nagyszínpadon nem jelenik meg Tove Lo svéd istennő, akkor a nap menthetetlenül unalomba fúlt volna. Bár Martin Garrix szettje hatalmas bulit csinált, mégsem értettük, mi keresnivalója van egy alapvetően élőzenés fesztivál központjában. Az EXIT-en teljesen jól működő DJ a szokásos light show-val, lángokkal, lézerekkel megspékelt programot hozta, ám pont a külsőségek halmozása az, ami gyanússá teszi: a Franz Ferdinandnak még színpadi fény se kell, hogy bulit csináljon délután hatkor. Az A38-on aznap éjszaka az Anna and the North lépett fel, ami szintén vérszegényre sikerült.

Szombaton elmaradt a szokásos emberáradat odakintről – úgy tűnik, mindenki csak Ed Sheerant vette célba idén. A főtér műsorát a Halott Pénz nyitotta, és hát továbbra sem való oda... Az A38-on közben a Wanda nevű osztrák formáció lépett fel, de egyébként egész klassz koncertjüket valamiféle belső bandaháború zavarta meg, aminél fogva egy gitár kirepült a színpadról, egy dal pedig percekig nem indult meg. Mura Masa szépen vezette fel az est főszámát, Macklemore-t (aki előző este már bezuhant egyszer a színpadra, Martin Garrix szettjének kellős közepén). A tombolás kitapintható volt, a szigetelők éktelen nagyot buliztak a rapperre. A The Nationals koncertjén szűk tizenöt-húszezres tömeg maradt csak, de talán jobb is volt így – a macklemore-i tombolás után kellemetes, fájdalmas koncert született, remekül játszott rockzenével, okos szövegekkel, jó rezgéssel.

Az est (és e sorok írója szerint az egész Sziget) legszebb élménye következett ez után az A38-on. James Blake nem azt a zenét játssza, amelyre bármit is lehet táncolni, hacsak nem számoljuk ide a borotvakeringőt egy fürdőkádban. Élettől és mosolytól duzzadó, lágy koncertje vége aztán mégiscsak táncolható volt (köszönhetően egy tízperces, élőben játszott house-betétnek), a többire pedig csak úsztunk a sötétben, belefeledkezve Blake különös hangjába és zenekarának odaadó játékába.

A vasárnap a poposabb hangvételt részesítette előnyben, ennek két zászlóvivője volt a Years & Years és Post Malone. Az előbbi rádióbarát popzenével érkezett, ám van valami Olly Alexander provokatív, camp személyiségében, ami mégiscsak megcsinálja a partihangulatot és táncra perdíti a tömeget. (Az egyébként is a szexuális orientációk sokféleségének szentelt napon jó felvezetője volt a brit popbandának a The Arrow nevű táncprodukció, amely lényegében két csókolózó férfit és egy hulahoppkarikán lejtett táncot foglalt magában.) Post Malone klubsiker-zenekar, de a Nagyszínpadon igen gyorsan eluntuk ugyanarra a ritmusra járó, ugyanazon a két hangon énekelt nótáit. Az est igazi megmentője a Jungle nevű brit neo-soul formáció volt, amelyhez hasonló koncertet ritkán látni: a retro hangzást funkyval és ritmussal mixelő banda kiváló teljesítményt nyújtott az A38-on.

Tegnap este Tom Odell és a Catfish and the Bottlemen vezette fel a Sziget talán egyik legütősebb húzónevét, a Florence and the Machine-t, a ma esti zárónap pedig a Twenty One Pilots és a Foo Fighters rég várt fellépésével zárja a 2019-es Sziget Fesztivált.