2024. március 28., csütörtök

Játszva angolul

Nyelvi tábor a könyvtárban

Negyedik alkalommal rendezték meg az angol tábort Topolyán, melynek a Juhász Erzsébet Könyvtár padlásterme adott otthont. A foglalkozás öt munkanapon keresztül tartott. A tábor vezetői Soltis Zsuzsa és Harkai Anita tanárnők voltak.

– Idén több alsós gyermek jött táborozni, mint felsős. Játszva tanítottuk a gyerekeket angolra – a kicsikkel rengeteget játszottunk, mondókákat tanultunk és a különböző hagyományos játékokon keresztül is igyekeztünk tanítani őket; a felsősökkel azt próbáltuk ki, hogy a manapság játszott zenén keresztül szavakat vagy nyelvtani szerkezeteket felismerjenek, gyakoroljanak, megtanuljanak – mondta Soltis Zsuzsa.

Harkai Anita fontosnak tartja, hogy már kisgyermek kortól elkezdjük tanítani a gyermeket angolul:

– A foglalkozás célja az volt, hogy pozitív attitűdöd alakítsunk ki bennük az angol nyelv iránt, hogy hassunk az érzéseikre, hogy jól érezzék magukat, hogy játszva tanuljanak angolul! Meg szerettük volna mutatni nekik, hogy mennyire lehet szeretni magát a tanulás útját, ezért főleg játékokon keresztül tanítottuk őket, így önbizalommal láttuk el őket, mely segített orvosolni a kezdetleges félelmüket – így aki szerette az angolt, az a tábor után még jobban megszerette, aki viszont nem szerette, az a táborban biztosan megszerette! – nyilatkozta az angoltanárnő.