2024. március 28., csütörtök
CÍMLAPTÖRTÉNET

Önbizalmat és új barátokat hozott a verseny

Beszélgetés a Magyar Szó olvasói által megválasztott szépségkirálynővel és két udvarhölgyével

A Magyar Szó jubiláris ötvenedik Strandszépén, a hagyományokhoz híven két szépségkirálynőt és négy udvarhölgyet választottunk. A szakzsűri döntése mellett az olvasók is szavazhattak az anyalapban megjelent szavazószelvényeken a Magyar Szó szépére. Rengeteg boríték érkezett szerkesztőségünkbe.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A legtöbb szavazatot a zentai huszonhárom éves Boltresz Andrea kapta, az első udvarhölgy a kishegyesi tizennyolc éves Uhor Nikolett, a második udvarhölgy pedig a gunarasi húszéves Gere Kitti lett. Az ifjú hölgyek igen lelkesek voltak az esemény után, örömmel beszéltek arról, hogy valójában miért is jelentkeztek a szépségválasztásra, a versenyen szerzett tapasztalatokról, élményekről, új ismeretségekről, barátságokról, valamint a további tervekről.

Miért döntöttetek úgy, hogy részt vesztek a Strandszépén, és milyen érzés volt, amikor kimondták a neveteket?

Boltresz Andrea: − A családom és a barátom is biztatott, hogy jelentkezzek a versenyre, hiszen semmit sem veszíthetek, és egy jó élménnyel fogok hazatérni mindenféleképpen. Valójában arra nem számítottam, hogy az olvasók szavazatai által megnyerem a királynői címet. Meglepődtem, amikor kimondták a nevemet. Nagyon megörültem, köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, a szavazást, nagyon hálás vagyok érte.

Uhor Nikolett: − A Strandszépére azért jelentkeztem, mert a Légy a Magyar Szó modellje! versenyen is részt vettem, és ott is helyezést értem el, ebből kifolyólag döntöttem úgy, hogy ezen a versenyen is megmérettetem magam. Amikor kimondták a nevemet, nem akartam elhinni, hatalmas volt az öröm. Őszintén mondva, nem számítottam rá, hogy helyezést érek el.

Gere Kitti: − Önbizalomszerzés céljából jelentkeztem a versenyre, valamint szerettem volna kipróbálni, hogy milyen is, részt venni egy szépségversenyen. Sok biztatást kaptam a szüleimtől, a barátoktól, sőt még a fodrászomtól is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyakoztam valamilyen titulusra, de nem számítottam arra, hogy az olvasók szavazatai alapján leszek udvarhölgy. Ez azt jelenti, hogy sokan szavazhattak rám, aminek nagyon örülök.

Számotokra mi a szépség fogalma, és mennyi időt szenteltek a szépségápolásra?

B. A.: − Úgy gondolom, hogy a belső kisugárzás nagyon fontos. Nem elegendő csak az, hogy egy lány külsőleg hogy néz ki, a kettőnek összhangban kell lennie. A munkám miatt, nem sok időm adódik a szépségápolásra. Mondhatom azt, hogy erre minimális időt szentelek.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

U. N.: − Számomra a szépség azt jelenti, ha egy lány önmagát adja, és nem próbál meg másokra hasonlítani. Fontos az, hogy a lánynak legyen önbizalma, hiszen a teltebb és a karcsúbb testalkatú lányok is egyaránt szépek. Fogadjuk el magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk, és ebből hozzuk ki a maximumot. Igyekszek elegendő időt szentelni a szépségápolásra.

G. K.: − Szerintem egy lány akkor szép, ha van kisugárzása, ugyanakkor a külső és a belső tulajdonságok harmóniája is számít. Habár, a szépség az emberfüggő dolog is, hiszen nem mindenkinek ugyanaz a szép. Szinte naponta sportolok és ápolom a testemet, ami a sminkelést illeti, azon a téren inkább minimalista vagyok. Számomra a sport a legfontosabb szépségápolási trükk.

Szerintetek milyen volt a szervezés, valamint ti hogyan készültetek a versenyre?

B. A.: − Fantasztikus volt a felkészítő tábor, nagyon kedves volt a mentorunk, mindent megtett annak érdekében, hogy a lányok jól érezzék magukat. A többi lány is nagyon kedves és barátságos volt, jó összekovácsolódott a csapat, így könnyű volt a versenyre való felkészülés is. Csak pozitív dolgokat tudok mondani a szervezésről és az egész eseményről.

U. N.: − Szerintem mindenki izgatott volt a verseny napján, de végülis minden a legnagyobb rendben múlt el, hiszen nagyon jó volt a szervezés. Örülök, hogy új barátokat szereztem, és remélem, hogy ezek a barátságok megmaradnak. Nem igazán készültem a versenyre, inkább próbáltam minél természetesebb lenni, hogy önmagamat tudjam bemutatni a színpadon és a színpadon kívül is. A versenyen, a felkészítőknek köszönhetően, sok új tapasztalatot szereztem, de nem hiszem, hogy a személyiségem bármilyen módon is megváltozna ezek után. Maradok továbbra is olyan, amilyen voltam.

G. K.: − A szervezés remek volt, a lányokkal nagyon összebarátkoztunk. Rengeteg ismeretséget és új barátokat hozott ez a verseny, valamint egy nagy lendületet és motivációt. A verseny előtti este nem bírtam aludni az izgalomtól, de végül olyan jó hangulat lett a verseny napján, hogy minden félelem és lámpaláz elillant. A versenyre rendszeres edzéssel készültem.

Foglalkoztak már veletek profi sminkesek, fodrászok? Milyen érzés volt az ő kezükben lenni?

B. A.: − Ez volt az első alkalom, hogy szakmabeliek varázsoltak nekem gyönyörű sminket.

U. N.: − Igen, már volt alkalmam profi fodrászokkal és sminkesekkel együtt dolgozni. A Légy a Magyar Szó modellje! versenyen is profik kezében voltam.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

G. K.: − Először voltam profi sminkesek keze alatt. Nagyon tetszett a végeredmény, amikor belenéztem a tükörbe. Kiválóan dolgoztak. A jövőben is szeretnék sminkmodellnek jelentkezni, hiszen nagyon érdekes és élvezetes folyamat.

Terveztek továbbra is a szépségiparban tevékenykedni?

B. A.: − Egyelőre még eléggé friss a dolog, és én is még igen izgatott vagyok. Az igazat megmondva nem gondolkodtam még azon, hogy a közeljövőben is a szépségiparban szeretnék tevékenykedni. Viszont ez egy kiváló élmény volt számomra. Mondjuk sikerült kis bátorságot is nyernem egy következő versenyhez. A versenyen elért eredmény nem fog változtatni a személyiségemen, ugyanaz a lány fogok maradni mint eddig. Ez csak saját magamnak volt egy bizonyítás.

U. N.: − Valószínűleg, hogy a jövőben is ezen a téren szeretnék tevékenykedni, ha lesz rá lehetőségem. Ugyanígy biztatni szeretném mindazokat a lányokat, akik gondolkodtak a benevezésről, hogy ezt okvetlenül tegyék meg a jövőben, hiszen fantasztikus élményben részesülhetnek.

G. K.: − Ha lehetőségem adódik rá, akkor természetesen szeretnék továbbra is a szépségiparban maradni, valamint más szépségversenyekre is szívesen jelentkeznék. Ez egy ugródeszka volt számomra.