2024. március 29., péntek

Szent Mónika közösségi találkozóra készülnek Temerinben

A keresztény édesanyák Szent Mónika közössége fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idén.

Fotó: Góbor Béla

Fotó: Góbor Béla

Ez alkalomból augusztus 11-én a Szent Rozália katolikus templomban megtartják a Vajdaságban működő Szent Mónika Közösségek találkozóját, melyre szeretettel hívják és várják az édesanyák imacsoportjainak minden egykori és jelenlegi tagját, valamint mindazokat az édesanyákat is, akik bár nem tagjai a Szent Mónika közösségeknek, vállalják, hogy imát mondjanak gyermekeik hitéért.

A találkozóra készülve augusztus 8-án, csütörtökön 17 órakor a Szent Rozália-templomban ft. Szungyi László főesperes és ft. Szöllősi Tibor atya vezetésével közös lelkiismeret-vizsgálatot tartanak, melynek keretében áttekintésre kerül az édesanyai hivatás megélése. Az imádkozó édesanyák védőszentjének ünnepére a közösség tagjai lelkiekben is szeretnének méltóképpen felkészülni.

A világon az első Szent Mónika Közösség megalakulásának gondolatát Madridban az Actio Catholica gyűlésén egy édesanya vetette fel: „Mit tehetünk mi, édesanyák, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket?” – kérdezte. Válaszul többen elhatározták, hogy naponta buzgón imádkoznak nemcsak a saját, hanem minden édesanya gyermekének hitéért, és a hét egy napján a templomban is elmondják napi imájukat.

A kis közösséghez mind több édesanya csatlakozott. Magyarországra Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét, és a kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én alakult meg az első csoport.

Temerinben ft. Szungyi László főesperes-plébános atya ajánlatára 1994-ben, a családok évében, vidékünkön először, alakult meg a Szent Mónika Közösség. Megboldogult Gizella nővér akkor saját maga készített a közösség számára egy kis imakönyvet. A temerini imacsoport lelki vezetője Kovács Franciska. Azóta Újvidéken, Szenttamáson, Topolyán, Keviben, Tornyoson, Törökfaluban, Gomboson, Doroszlón, Adán, Péterrévén, Szabadkán, Zentán, Zentagunarason, Bogarason, Horgoson, Kelebián, Adorjánban, Kishegyesen, Magyarkanizsán alakultak Mónika közösségek.