2024. április 18., csütörtök

A jó zene mint a kristálycukor

Színvonalas zenei nyár után gyümölcsöző ősz Újvidéken

A székváros lakosainak minden korosztálya július 27-e és augusztus 1-je között több színhelyen – a Középiskolai Diákotthon botanikus kertjében, a Zsinagógában és a Zeppelin hajó fedélzetén – élvezhette az Újvidéki Zenei Nyár című rendezvény sokszínű programjait, amelyet Újvidék Zenekedvelő Ifjúsága szervezett.

A Divanhana bosznia-hercegovinai etnoegyüttes, Yvette Cornelia Holzwarth amerikai hegedűművésznő, énekesnő és Miroslav Tadić gitárművész, a Luis Bonilla amerikai trombonista vezette JM Jazz Word Orchestra, valamint a Novosadski Big Bend, Fedor Vrtačnik karmester vezényletével és Danka Adamov szólistával, lépett közönség elé. Az említett művészek, muzsikusok, énekesek altatódalok, balkáni és más népek gazdag folklórzene-feldolgozásaival, pop-dzsessz zenével szórakoztatták a közönséget. A négy hangversenyből kettőre a belépés díjtalan volt.

A zárókoncertre még sokan igényelték volna a belépést, de nem volt férőhely a Zeppelin hajó fedélzetén. Sokan szerették volna látni is, hallani is a JM Jazz Word Orchestra koncertjét, de már nem volt belépő, hasonló helyzet állt elő a Novosadski Big Bend fellépése előtt. Nem véletlenül nyilvánult meg ekkora érdeklődés. A zenekar tagjai mindig a legjobb újvidéki pop- és dzsessz zenészek. Tizenhat év alatt mintegy 400 koncerten léptek fel itthon és külföldön. Együttműködtek Jelena Tomaševićtyal, Željko Joksimovićtyal, Massimo Savićtyal, Džibonival, Dušan Svilarral, Kornelije Kovačcsal, Aleksandra Radovićtyel, Tanja Banjaninnal, Boris Režakkal, Sergej Trifunovićtyal, Sergej Ćetkovićtyal és más művészekkel, valamint a Belgrádi Filharmóniával. A Rock opera, Disco opera és Három tenor nevű sikeres projektumot a Szerb Nemzeti Színház Operatársulatának Kórusával és Zenekarával kezdeményezte és valósította meg.

– Elégedett vagyok az Újvidéki Zenei Nyár rendezvénnyel –

mondta Milan Radulović, Újvidék Zenekedvelő Ifjúságának az igazgatója. –1995 óta szervezzük. Első években a Zsinagógában, utána a Vajdasági Múzeum átriumában, majd a belvárosban, 2005-től Péterváradon, a gyönyörű Szent György-templomban tartottuk, mivel olyan helyet választunk, ahol rossz idő esetében a zenészek bent is muzsikálhatnak. Amikor a péterváradi csodálatos Szent György-templomban rendeztük meg a koncertet, aggódtunk, vajon a mi újvidéki közönségünk, amely idősebb az EXIT-re járóknál, hajlandó lesz-e hőségben, a késő esti órákban átkelni a hídon. Jómagam kellemesen meglepődtem, amikor az emberek a várfalaknak támaszkodva várakoztak, hogy kitárjuk a templom kapuját. A belépés ingyenes volt. Amikor megnyitottuk a kaput, mindenki sietett elfoglalni a helyét. A koncertek iránti nagy érdeklődés kapcsán meg is jegyeztem: hasonló helyzet alakult ki, mint amikor a gazdasági válság idején kristálycukrot és étolajat osztottak a polgároknak. Amikor a Glinka kórus lekéste a repülőt, a koncertet egy nappal elhalasztottuk. Másnap volt mit látni: a péterváradi Strossmayer utcában ezerötszáz-kétezer ember várta a koncertet. De feltaláltuk magunkat, hangosítókat hoztunk, vetítővásznat, hogy az emberek kint is nézhessék, hallgathassák a zenei eseményt.

Az utóbbi néhány évben az újvidéki Szent Miklós utcai (Nikolajevska) Középiskolai Diákotthon botanikus kertjében tartjuk a rendezvényünket. Sok újvidéki polgár nem is tud ennek a csodálatos kertnek a létezéséről, amely az állam védelme alatt áll. A vendégművészeket egyszerűen lenyűgözte a hely.

Mi több koncertet szerveznénk, a fejlődő városunkban azonban egyre több kulturális rendezvény van, a mienket pedig bizonyos összeggel támogatják. Legkönnyebb azt mondani, akkor ne is csináljunk semmit. De nemcsak az idén, hanem eddig is mindig törekedtünk színvonalas rendezvényeket szervezni. Hogy jövőre lesz-e több koncert, meglátjuk.

A további tervekről Radulović elmondta, szeptemberben Charlie Chaplin filmjeinek zenéjét fogják népszerűsíteni.

– A kiváló Zágrábi Filharmónia három szabadtéri hangversenyt ígért. Egyelőre még nem véglegesítettük a színhelyeket. Karlócára, továbbá valamelyik parkra gondoltunk – mondta. A szervezőmunkából, miként az eddigiek során, Mia Doroški továbbra is derekasan kiveszi részét, és természetesen számítanak a volontőrökre.