2024. március 28., csütörtök

Nagytakarítás a Napnál

Véget ért a VIII. Bábtábor Topolyán

A topolyai bábtábor legfiatalabb résztvevői tegnap a Tájház udvarában bemutatták a Mészöly Miklós fordítása nyomán, Vörös Imelda rendezésében készült Nagytakarítás a Napnál című mesejátékot.

Vörös Imelda, a Szabadkai Gyermekszínház színésznője úgy érzi, hogy sikerült átadni a gyerekeknek azt, amit szeretett volna.

– Kicsit nehéz volt megtalálni azt a középutat, amely mindkét korosztálynak megfelel, hiszen a három és fél évesek és a hétévesek között nagy a korkülönbség, végül sikerült, mindenki jól érezte magát az előadásban. Egy egész héten át úgy éreztem magam, mint a folyóvízben, a táborozókkal együtt sodródtunk az árral: együtt alkottunk, együtt raktuk a színes dobozokat, együtt játszottunk, nevettünk, mondókákat tanultunk.

Crnkovity Edit jóvoltából sorra készültek a szebbnél szebb színes bábok. Számomra nagyon fontos volt az, hogy a napocska a húsz lufival felrepüljön, és ez a csoda megtörtént, tulajdonképpen ezt a felnőtteknek szántam: hatottunk az érzéseikre – nyilatkozta Vörös Imelda.