2024. április 20., szombat

Nyaralni jó, de nem mindenütt

Nyaralás előtt nem árt ellenőrizni, hogy merre is vegye az irányt az ember. Ha ezt nem teszi meg, sok kellemetlensége származhat belőle, de akár az életébe is kerülhet.

A szakértők ezért azt tanácsolják, hogy az alábbi életveszélyes helyeket kerüljék el a nyugodt pihenésre vágyók.

Irak. Óriási veszélyt jelent az odautazókra a terrorizmus, az emberrablás, nem beszélve a gyakori robbantásokról, amelyek bárhol előfordulhatnak.

Szíria. A háború még nem ért véget, gyakoriak a terrorista akciók is. A nyugati országok állampolgárait előszeretettel rabolják el fegyveres bandák.

Jemen. Az erőszak az úr mindenütt. A terroristák bármikor lecsaphatnak közterületen, piacon, bevásárlóközpontban és közlekedési csomóponton. A harcok miatt az áram- és vízellátó rendszer szinte teljesen megsemmisült, ráadásul országszerte kolerajárvány tombol.

Szudán. Tavaly december óta rendszeresek a (Nyugat-ellenes) tüntetések. A turisták egyáltalán nincsenek biztonságban. Az erőszakos bűncselekmények, terrorista rajtaütések, zavargások, fegyveres összecsapások és az emberrablások a hétköznapok részét képezik.

Dél-Szudán. Az utóbbi időben megszaporodtak a zavargások, összecsapások és lövöldözések. Külföldiek, köztük újságírók is, erőszakos bűncselekmények, fegyveres rablások és gyilkosság áldozatává váltak már.

Szomália. A terrorizmus és az emberrablás veszélye mellett a vízen sincs biztonságban az ember a kalózok miatt. A földi terroristák sem tétlenkednek, gyakran olyan helyeket támadnak meg – így éttermeket, szállodákat vagy bevásárlóközpontokat –, ahol sok ember tartózkodik.

Mali. A nyugat-afrikai országban főleg ünnepek idején szaporodnak meg az erőszakos bűncselekmények. A fegyveres és terrorista csoportok ilyenkor éjszakai klubokra, imaházakra, szállodákra, éttermekre és külföldi diplomáciai képviseletekre csapnak le.

Líbia. A zavargások, a bűnözés, a terrorizmus és a szélsőségesekből verbuválódott csoportok az idegenekre és a helybeliekre is komoly veszélyt jelentenek. Amerikai állampolgárokat előszeretettel rabolnak el az országban.

Venezuela. Évek óta a bűnözés, a bizonytalanság, az emberrablások és a gyilkosságok a fő jellemzői. Általános az élelmiszer-, víz-, gyógyszer- és orvoshiány. A rezsim elleni gyakori tüntetéseket brutális rendőri fellépések zárják le.