2024. március 29., péntek

Szabadlábon védekezhetnek azok, akik ellopták a Hunyadi-szobor kardját

Aleksandar Vučić és Áder János Hunyadi János szobrának felavatásán (Ótos András felvétele)

Aleksandar Vučić és Áder János Hunyadi János szobrának felavatásán (Ótos András felvétele)

Beismerő vallomást tettek az elkövetők, akik ellopták a nemrégiben felállított zimonyi Hunyadi János-szobor kardját.

A három 20 és 25 év közötti egyetemista szabadlábon védekezhet az eljárás alatt.

A bronzkardot szerdára virradóra lopták el. A fiatalokat a rendőrség gyorsan elfogta, majd a 48 órás őrizetet követően Belgrádban kihallgatták őket. A fiatal építészek és szobrászok vallomásukban azt állították, hogy nem szerették volna eltulajdonítani a kardot, csupán kíváncsiak voltak rá. Elmondásuk szerint másnap visszavitték volna a illetékesekhez. Mivel büntetlen előéletűek, a bíróság engedélyezte, hogy az ítélet meghozataláig szabadlábon védekezzenek.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a zimonyi Hunyadi János-szobor kardja a lehető legrövidebb időn belül, az indítékok megvizsgálása után visszakerül a helyére.