2024. április 19., péntek

Földanyánkat (ne) hagyjuk parlagon

A termőföld, a technológia jelenlegi állása szerint – nemes egyszerűséggel – magát az életet jelenti az emberiség számára. Jellemzője, hogy korlátozottan áll a rendelkezésünkre. Érdekes lenne ezzel a témával globális szinten is foglalkozni, mert részben ijesztő, másrészt furcsa trendek vannak kialakulóban. Ha viszont Szerbiára fókuszálunk, lesújtónak tekinthető a tény, hogy évente átlagosan 25 ezer hektár vész el a legkiválóbb földterületekből, mert leaszfaltozzák, lebetonozzák, lakóépületeket, gyárcsarnokokat építenek rá. Miközben elhagyott egykori termelői kapacitások az enyészet birtokává válnak, a falvak pedig elnéptelenednek.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Szerbiában a hivatalos nyilvántartás szerint 4,1 millió hektár a művelhető területek nagysága. Ebből több mint 500 ezer hektár van állami tulajdonban, és a 200 ezer hektárt is meghaladja azon területek nagysága, melyek megműveletlenek, miközben művelhetőek lennének. Nyilván a nyilvántartás is „sántít” esetenként és helyenként, mert vannak olyan mocsaras területek, legelők, erdős részek, hegyoldalak, melyek a kataszterben termőföldként szerepelnek, gyakorlatilag viszont nem, vagy csak nehezen művelhetőek. De néha a tulajdonjogi viszonyok is okai lehetnek a földek meg nem művelésének. Ha ugyanis örökösödési vagy más eljárások során felaprózódnak a parcellák, kialakulhatnak olyan kis és szabálytalan alakzatú területek, melyeket nem is lehet költséghatékonyan megművelni.

Az állam központi intézkedésekkel szeretné elérni, hogy csökkenjen a megműveletlen területek részaránya. A tervek szerint októberig elkészül a törvénymódosítási javaslat, mellyel a magántulajdonban lévő földterületek megművelését szeretnék serkenteni. A földtulajdonosoknak nagy valószínűséggel kötelességük lesz bejelenteni, melyek azok a tulajdonukban lévő földterületek, amelyeket nem művelnek meg. Ugyanakkor ez egyben valamilyen szankciót vonna maga után. Az illetékesek szerint ugyanis igaz, hogy magántulajdonról van szó, de mégiscsak társadalmi érdek, hogy a mezőgazdasági földterület az élelmiszer-termelés céljait szolgálja. Nem mi találtuk ezt ki. Az EU országaiban szankciókat alkalmaznak a parlagon hagyott parcellák tulajdonosaival szemben. Általában fix összegű büntetést rónak ki, illetve van, ahol a vagyonadót növelik meg ilyen esetekben. A szerbiai döntéshozók a jelek szerint ez utóbbi megoldás elfogadása felé hajlanak.

A mezőgazdasági földterületekről szóló törvény módosítása sok szempontból indokolt lehet. A szerb GDP jelentős részét, mintegy 6–7 százalékát a mezőgazdaság termeli. Így történhetett meg, hogy amikor 2017-ben aszály sújtott bennünket, a gazdasági növekedés is elmaradt a vártnál. Ha az EU országait szemléljük, a legkésőbb csatlakozottak esetében az agrárium teljesítménye GDP arányosan 3–4 százalék, az uniós átlag pedig a 2 százalékot sem éri el. Ez akár azt a téves képzetet is kelthetné, hogy nálunk fejlett a mezőgazdaság. Pedig sajnos nem! Azokban az országokban sokkal fejlettebb, ahol a 2 százalékot sem éri a társadalmi össztermékben a részaránya. Az egyéb gazdasági tevékenységek azonban ott annyira fejlett szinten vannak, hogy ilyen arány alakulhatott ki.

Nézhetjük azonban agráriumunk teljesítményét az abszolút értékek, a számadatok tükrében is. Az utóbbi években az ágazat kibocsájtása 2,3 és 2,7 milliárd euró között alakult. Ez azonban csalós számadat, mert a hazai árak alapján számolták ki. Ha vásárlóerő paritáson keresztül nézzük, ez az összeg elérheti, sőt meg is haladhatja az 5 milliárd eurót. Ez kissé leegyszerűsítve azt jelenti, ha egy részét nem a hazai piacon, hanem mindet például a miénknél sokkal fizetőképesebb német, francia, belga, dán, vagy holland piacon adnák el, akkor majdnem a dupláját érné. Közben érdemes halkan megjegyezni, hogy ez még nem jelenti egyben azt is, hogy ott a kiskereskedelmi árak ennyivel magasabbak. Magasabb terményárak és a feldolgozás során jelentkező magasabb munkaerőköltségek mellett sok esetben olcsóbban állítják elő a jobb minőségű élelmiszeripari termékeket. De ez már másik téma lehetne.

Közhelyesen hangzik, de nagyon nem mindegy, hogyan bánunk a földjeinkkel, milyen állapotban hagyjuk az utódainkra. A földtulajdonra és földhasználatra speciális szabályokat kellene kidolgozni, mert az egyszerre a helyi társadalom létfeltétele, ugyanakkor egyben az emberiség oszthatatlan közös öröksége, akárcsak a víz vagy a levegő. A politikusok hatalmon maradásának egyik feltétele, hogy jó gazdasági eredményeket, folyamatos növekedést kell produkálni. Ilyen szempontból a megműveletlen földterületek nemkívánatosak. Számukra az a legfontosabb, hogy most és azonnal minél többet termelni. Ezer sebből vérző, sokak szerint haldokló Földanyánk testén viszont a parlagon hagyott területek azonnal megkezdik „öngyógyításukat”. A természet megkezdi „birtokba” venni az ilyen területeket. Aztán egyszer még az is kiderülhet, hogy az ilyen parlagon hagyott, majd a természet által visszafoglalt területek sokkal többet érnek, mint az agyonművelt, agyonvegyszerezett, rablógazdálkodás során kizsigerelt, elsivatagosodott „termőföldek”.