2024. április 20., szombat

Öko-camp huszonkilencedszer is

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület hagyományos nyári tábora, az Öko-camp idén huszonkilencedik alkalommal került megrendezésre.

Halfotózás a haltani szakcsoport asztalánál (Sihelnik Ágnes felvétele)

Halfotózás a haltani szakcsoport asztalánál (Sihelnik Ágnes felvétele)

A nagy múlttal rendelkező, hagyományokkal bíró program szervezői maguk sem számítottak arra, hogy az idei táborra több mint negyven résztvevő jelentkezik majd, ezzel túlszárnyalva a huszonnyolcadik tábort. Július 21-én hatvanöt fővel kezdődött el a tábor. Résztvevői egész Vajdaság területéről érkeztek, valamint akadtak résztvevők Magyarországról is. Topolya, Zentagunaras, Kishegyes, Szabadka, Palics, Csantavér, Piros, Újvidék, Nagybecskerek adta a táborozók zömét. Emellett Budapest is képviseltette magát.

Az érkezés napján a résztvevők először is új ismeretségeket kötöttek. Bár nagyrészt ismerték egymást az előző évekből, most is mindenki hozott magával új résztvevőket. A tábori rend ismertetése után a szakcsoportokba való besorolás következett, ami nem volt zökkenőmentes. Az idei tábor legnépszerűbb szakcsoportja a Lénárd Endre által vezetett haltani szakcsoport volt, melybe tizenöten szerettek volna bejelentkezni. A létszám azonban minden szakcsoportban korlátozott, így a potenciális ichtiológusok közül többen más csoportokba kerültek. A haltan mellett népszerű volt még az ornitológiai szakcsoport, melyet megszokott módon Sihelnik József koordinált, Ali Hermina segítségével. Az idei évben először mikrobiológiai szakcsoport is indult, melyet Nagyapáti Sarolta és Pavliček Klaudija vezetett. Gábor Zoltán és Vasić Nastasia a póktani szakcsoport vezetését látták el, míg Balázs Áron és Balázs Flóra a hüllők és kétéltűek világában kalauzolták a csoportjukat. Vukajlović Pecze Natália pedig ezúttal az összevont növénytani és rovartani szakcsoport élére állt.

A szakcsoportok a délelőttöket terepmunkával töltötték, azt csoportonkénti foglalkozás követte, melynek során átismételték mindazt, amit a terepmunka alkalmával láttak-hallottak. A szakmai részek mellett alkalom nyílt a játékra, szórakozásra is. Erről Tóth György Ibolya, Kecskés Ildikó és Kalapáti Árpád gondoskodott. A délutáni programok között szakmai jellegű előadásokat is hallhattak a résztvevők. Sihelnik József, Lénárd Endre, Gábor Zoltán, Nagyapáti Sarolta, Balázs Áron, Vukajlović Pecze Natália, Vinkó Tamás, Lévai Anna, Lukács Máté, valamint Beszédes Sándor tartottak előadásokat.

Külön ki kell emelnünk, hogy az idei táborban végre megjelent a csillagászat is, Toldi Emese jóvoltából, aki éjszakai foglalkozás keretein belül mutatta be az égitesteket.

Amit a hangszerekről tudni érdemes, Micsik Béla tolmácsolásában (Sihelnik Ágnes felvétele)

Amit a hangszerekről tudni érdemes, Micsik Béla tolmácsolásában (Sihelnik Ágnes felvétele)

A szakmai előadások mellett más jellegű előadásokkal is készültek a szervezők. Így idén is ellátogatott a táborba Kokity Attila és Mamuzsity Mihály, akik íjászbemutatót tartottak. A Topolyai Vöröskereszt jóvoltából az elsősegélynyújtás fontosságáról és technikáiról is hallhattak a résztvevők. Ezenkívül ismét az Öko-camp vendége volt Micsik Béla, aki a népi hangszerekről mesélt, és egy kis bemutatót is tartott a résztvevők nagy örömére, akik ebből az alkalomból még táncra is perdültek.

Az ünnepélyes táborzáráskor a tábortűz mellett kiosztásra kerültek a köszönőlevelek, melyek idén is vicces stílusban íródtak. A táborzárás után a táborvezető, valamint az egyesület elnöke, Harkai Ákos a szervezők nevében elmondta, elégedett a huszonkilencedik táborral, hiszen az az idén is elérte a kitűzött célt: a gyermekek és fiatalok mind jobban megismerjék a bennünket körülvevő élővilágot, megértsék annak jelentőségét.

A harmincadik Öko-camp kezdetéig még majdnem egy év van hátra, de már most megkezdődik a készülődés, hogy jövőre ismét egy tartalmas hetet tudjanak eltölteni a Topolyai-tó környékén azok, akik az Arcus Környezetvédő Egyesület tábora mellett döntenek.

A tábor megvalósulását Topolya Község Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Topolya Helyi Közösség támogatta.