2024. április 16., kedd

Fonós lemezek a nemzetközi világzenei toplista élén

Egyedülálló sikert ért el a Fonó kiadó: augusztusban két lemeze vezeti a rangos nemzetközi világzenei listát, a World Music Charts Europe-ot (WMCE). Az első helyen a Boban Marković Orkestar Mrak című albuma, a másodikon Lajkó Félix és a Volosi lemeze szerepel.

A Fonó Budai Zeneház csütörtöki közleménye szerint nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztettek arra, hogy a WMCE listáját 27 ország ötven rádiós világzenei szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap elsején.
Mint kiemelték, Boban Marković és zenekara második hónapja szerepel az első helyen, ezt korábban csak egy hazai kiadványnak sikerült elérnie: 2013-ban Lajkó Félix Mező című albumának.
A listavezető szerb Boban Marković Orkestar és a második helyre került magyar-lengyel közös produkció, a Lajkó Félix & Volosi mellett még egy magyar vonatkozású szereplője van a WMCE legfrissebb top 20-as listájának: a Romano Drom Give Me Wine című anyaga, amelyet a Riverboat kiadó jelentetett meg, a 18. helyen áll.
További felületek is az élvonalba sorolják a Fonó lemeztermését. Az elsősorban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáját jelenleg Lajkó Félix & Volosi vezeti, és az első tízben a Fonó további két albuma szerepel: a Babra és a Meybahar (Abyss EP) debütáló lemeze. Közéjük ágyazódott be a Söndörgő Nyolc & nyolc című albuma, amelyet a zenekar saját kiadásban jelentetett meg.
A világzenei piacon szintén meghatározó szereplő a Transglobal World Music Charts, amely augusztusban a Boban Markovic Orkestar lemezét a 7., Lajkó Félix & Volosiét a 32. helyre rangsorolta. Ezen a listán a Söndörgő a 25., a szintén a Fonó által gondozott album, Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi népzene Kistelekről című korongja a 31., a Meszecsinka Állj bele a mélybe (Kiadó: CPL-Music) című munkája pedig a 37.
A közlemény kitér arra, hogy a világzenei piac vezető szaklapja, a londoni székhelyű Songlines az elmúlt évben a Fonó több lemezéről közölt kritikát, illetve két anyagot beválogatott a Top of the World kiemelt CD mellékletébe: a Cimbalom Brothers Brotherhood és a Boban Marković Orkestar Mrak című lemezét.