Bence Lajos muravidéki költőt, irodalomtörténészt és újságírót négy évtizedes irodalmi tevékenységének elismeréseként 2019 márciusában Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője József Attila-díjjal tüntette ki. A kitüntetett köszönő nyilatkozatában úgy vélte, az elismerés „annak a tevékenységnek szól, melyet társaimmal, a muravidéki írókkal, a kiadókkal és a kultúra művelőivel együtt végzek a legkisebb Kárpát-medencei szórványban”. Elmondása szerint jóleső érzés volt a számára, hogy az elismerés a szülőföldön végzett munkának szólt, s hogy író-irodalomtörténészként egy peremvidéki tájegység magyarságának a „lelki rezdüléseit” veheti számba, s ezzel a megmaradásért vívott küzdelem hiteles „tudósítója” lehet.
Bence Lajos Kárpát-medencei irodalmi körökben az 1994-ben megjelent Írott szóval a megmaradásért – A szlovéniai magyarság 70 éve című munkájával vált ismertté, melyben a Lendva-vidék múltjának és hagyományainak bemutatása mellett először foglalta össze a muravidéki magyar irodalom rövid történetét is. Ebben a munkájában Bence Lajos még úgy vélte, az 1944–1945-től kezdődő „szellemi pangás” korszaka után a Tavaszvárás-nemzedék tagjai – Szúnyogh Sándor, Varga József és Szomi Pál – írói-költői munkásságukkal az 1970-es években vetették meg a muravidéki magyar irodalom alapjait. A 2018-ban megjelent Írott szóval című kötetében azonban revideálta korábbi véleményét, és az évszázados örökség vázlatos áttekintésekor a messzi múltba helyezte az irodalmi megszólalás kezdetét.
A szlovéniai magyar irodalom rövid története, művelődéstörténeti kistükre című összefoglalójában a XVI. század közepére teszi az „alsó-lendvai irodalom” megjelenésének idejét, Ráskai Gáspár széphistóriája – aki az 1551–1552-es esztendőt töltötte a Bánffy-birtokon – Az Vitéz Franciscóról és az ő feleségéről című munkája, és Tőke Ferenc protestáns lelkész Spira históriája, azaz Az Istennek röttenetes haragjáról (1553) című éneke egyszerre, egy időben honosította meg a Lendvai vár falai között a magyar históriás-éneklés hagyományát. Tőke Ferenc Szigetvár ostromáról írt hőskölteménye a végvári élet ábrázolásában Balassi és Zrínyi költészetének előzménye volt. Az irodalmi fölvirágzás pillanatát azonban Kultsár György „alsó Linduai predicator” első, nyomtatásban megjelent műve Az halálra való készülődésről című munkája hozta meg. A szerző az 1573. augusztus 28-ai keltezésű, latin nyelvű előszavában munkáját Bánffy Miklóst jóindulatába ajánlotta. Kultsár, a „könyörületre szoruló szolga” a reformáció lelkes híveként elmondta, olyan világból jött, ahol „az igaz tudomány kegyes tanítóit és hitvallóit kegyetlenül bebörtönzik, vagy száműzetésbe küldik, némelyeket pedig közülük máglyára hurcolnak”. A következő, 1574. esztendő tavaszán jelent meg Postilla, az az Evangeliomoknak, mellieket esztendő által a’ keresztyénec gyüleközetibe szoktac oluasni es hirdetni, prédicatio szerint való magyarázattia […] című munkája, mely ma is egyik ékessége a magyar reformáció irodalmának. Bence Lajos Kultsár György alakját a hagyományteremtők sorában látja, akinek műve és neve ma is fényesen ragyog a távoli időkben. A jeles prédikátor 1577 júniusában bekövetkezett halálával a Lendva-vidékről az irodalom és a könyvnyomtatás mintegy háromszáz esztendőre eltűnt, mi több: a török hódoltság évszázadaiban a vidék is szinte teljesen elnéptelenedett.
A lendvai irodalomtörténész A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században című tanulmányában a kiegyezést követő évtizedek Lendva-vidéki magyar sajtójában véli meglelni a táj magyar irodalmának újjászületését. Rámutatott: a XIX. század végétől a trianoni döntésig terjedő évtizedek szabad légkörében a sajtó adott teret a közösségi sorskérdések irodalmi megfogalmazásának, s a helytörténet és a néprajz iránti tudományos-irodalmi érdeklődés megalapozásának. Az Alsó-Lendvai Híradó, az Alsó-Lendva és Vidéke, a Délzala, és a Muraszombat és Vidéke olyan jeles íróknak és tudósoknak biztosított megszólalásai lehetőséget, mint Dervarics Kálmán, Bellosics Bálint, és Sági János, akiknek néprajzi és honismereti írásaiban először jelent meg a muravidéki táj és annak lakója.
1920 után az új délszláv államba került mintegy tizennégy ezres lélekszámú Mura menti magyar közösség csak nehezen talált magára. A kapcsolatépítés eleinte még a vajdasági magyarsággal is nehézségekbe ütközött, s csak a 30-as évek végén indult el a kibontakozás útján. Bence Lajos meglátása szerint a Szerb–Horvát–Szlovén királyságban nem csak az államiság hagyományai hiányoztak, hanem a nemzetállamról kialakított határozott elképzelés is. E korszak sajtója, a rövid életű, mindössze fölvillanásnyi Szabadság, a Mörszka krajina – Muravidék és a Népújság csupán elszánt kísérlet volt az önálló megszólalásra. A ma is olvasható, igen színvonalas Népújság első száma Vlaj Lajos erőfeszítéseinek köszönhetően – aki az 50-es években valamennyi kulturális megmozdulás fő kezdeményezője volt – 1958 januárjában, Muraszombatban jelent meg, s 1971-től került át Lendvára, hogy hat évtizedes története során egyre gazdagabb formában adjon teret a muravidéki magyarság történetének, művészetének, irodalmának – kulturális öröksége számbavételének. Szemes Péter a kötethez írt előszavában Bence Lajos Írott szóval című könyvét a Muravidék kulturális enciklopédiájának tekinti. S mert meglátása szerint kisebb közösségben felértékelődnek a szellemi teljesítmények, Bence Lajos könyvét a Kárpát-medencei magyar irodalom- és művelődés-történet kimagasló értékének tekinti.
