2024. március 29., péntek

Pokolgépes támadás Afganisztánban, sok a halott

Pokolgépes támadás ért szerdán egy civileket szállító autóbuszt Afganisztán nyugati részén, legkevesebb 34 ember meghalt, és 17-en megsebesültek - közölték helyi tisztségviselők.

A halálos áldozatok között nők és gyerekek is vannak. A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma emelkedhet.
Az eset Faráh tartomány Bala-Buluk nevű körzetében történt. A Herátból Kandahárba közlekedő járatot menet közben érte az út mentén felrobbant pokolgép.

Muhibullah Muhib tartományi rendőrségi szóvivő úgy véli, hogy a robbanószerkezetet a biztonsági erőknek szánták.
Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként, de a hatóságok a tálibokat sejtik a támadás mögött.
A térségben aktív felkelők gyakran vesznek célba állami tisztségviselőket, pokolgépeiknek azonban sokszor civilek esnek áldozatul.
Az ENSZ előző napi jelentésében felhívta a figyelmet, hogy a csaknem 18 éve tartó afganisztáni konfliktus lezárását célzó erőfeszítések ellenére elfogadhatatlanul sok civil esik támadás áldozatául az ázsiai országban. Bár 2019 első felében 27 százalékkal csökkent a konfliktus áldozatainak száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, így is összesen 1366 civil halt meg, és 2446 sebesült meg, akiknek mintegy harmada gyermek. Az áldozatok húsz százalékával a jelenlegihez hasonló pokolgépek végeztek.
Az Egyesült Államok tavaly óta tárgyalásokat folytat a tálibokkal az afganisztáni háború lezárása érdekében. Zalmay Khalilzad, Washington afganisztáni különmegbízottja jelenleg Kabulban tartózkodik, és a következő napokban a felkelők dohai irodáját keresi fel. A tálibok egyelőre nem ültek tárgyalóasztalhoz a kabuli kormány képviselőivel, amelyet az amerikaiak bábjának tartanak. A felkelők leszögezték: csak akkor hajlandóak tárgyalni, ha döntés született az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő kivonásáról.