2024. április 19., péntek

Ellopták Hunyadi kardját

A rendőrség előállította a tetteseket

„Eltűnt a kard!” – csodálkozott rá egy járókelő a zimonyi Duna-parton Hunyadi János szobrára ma, majd hozzátette: „Még tíz nap sem telt el, hogy felállították...”

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Mára virradóra ellopták ugyanis a július 22-én felavatott Hunyadi János-szobor kardját. A rendőrség gyors reakciójának köszönhetően azonban gyorsan elfogták az elkövetőket, a kard is előkerült, és hamarosan visszakerül „Hunyadi kezébe”. Mint a Szerbiai Televízió és Rádió közzétette, a kardlopásban, illetve a szobor megcsonkításában négy személy vett részt, három fiatal férfi és egy fiatal lány. A kardot egy Ford személygépkocsival vitték el a helyszínről. Az autót Belgrád óvárosi és zimonyi rendőrsége együttműködésének köszönhetően megtalálták. A férfiak közül kettőt előállítottak, és 48 órás előzetesbe helyeztek. Az előállított férfiak egyikénél megtalálták a kardot is. A lányt a kihallgatás után elengedték, a harmadik fiatalember ellen pedig körözést adtak ki.

Az elkövetők azt a rézhajlítással készített szobrot rongálták meg, amelyet a múlt héten Aleksandar Vučić szerb államfő és Áder János, Magyarország elnöke leplezett le. A szoborállítás Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, valamint a MANK Nonprofit Kft. támogatásának köszönhetően, a Teleki László Alapítvány szervezésében valósult meg. A Belgrádban, vagyis Zimonyban felállított emlékmű kezdeményezője a Professzorok Batthyány köre civil szervezet volt, amely a feladatot Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművészre bízta, ő alkotta meg a törökverő hadvezért karddal és pajzzsal a kezében.

Arról, hogy a kard eltávolítása mekkora kárt okozott, még nem készült felmérés. Mint  megtudtuk, az eltávolított szoborrész visszaállításakor derül majd ki, hogy szükség van-e komolyabb beavatkozásra.

Magyarország belgrádi nagykövetsége is üdvözölte a rendőrség hatékony intézkedését.