2024. március 28., csütörtök

Indokolt volt az úthasználati díj növelése

Gazdasági szempontból indokolt az úthasználati díj 12 százalékos növelése, mert sokba kerül az autópályák karbantartása, és azok közé az európai országok közé tartozunk, melyekben legolcsóbban lehet közlekedni a gyorsforgalmi vonalakon – fejtette ki a napokban történt díjemeléssel kapcsolatos véleményét Draženko Glavić, a Belgrádi Egyetem Közlekedési Karának tanára.

Elmondta, hogy a szerbiaiakhoz hasonló árak csak Észak-Macedóniában vannak. Bosznia-Hercegovina autópályáin kilométerenként kétszer annyit kell fizetni, mint Szerbiában, Horvátországban pedig ennél is többet, körülbelül 7 eurócentet.

Nehezen összehasonlítható az ár azon országokéval, melyekben matricarendszert alkalmaznak.

„Szlovéniában például 15 euró a hétnapos matrica. Ha tíznapos olaszországi nyaralásra utaznak, kétszer vesznek matricát, tehát 30 eurót költenek az összesen 200 kilométeres útra, ami nagyjából 15 eurócent kilométerenként, tehát ötször drágább, mint Szerbiában. Ha valaki csupán egy napra utazik Ljubljanába, akkor is 15 eurót fizet a határtól a szlovén fővárosig. Azok tehát, akik nem használják mindennap az autópályát, a matricás rendszerben sokkal többet elköltenek, mint ha kilométerenként fizetnék az úthasználati díjat – magyarázta Glavić. Szerinte a ritkábban utazóknak is megfelel az elektronikus útdíj-megfizettetés (ENP), mert engedményre is jogosulnak, és nem kell várakozniuk a fizetőkapuknál.