2024. március 28., csütörtök
KISHOMOK

Jó hangulatú falunap

Alig pár sor ház található, alig néhány száz ember él Kishomokon, mégis nagy összetartás tapasztalható a Magyarkanizsa községhez tartozó településen.

Lehet, hogy éppen azért tartanak össze, mert maroknyian vannak, lehet, hogy más miatt, mindenesetre jó azt tapasztalni, hogy vannak még olyan kistelepülések, amelyeken az ember igazán otthon érezheti magát. Otthon és otthonosan, mert a rég nem látott ismerősök ismerősként köszöntik az új jövevényt is, nem törődve azzal, ki honnan jött. A lényeg, hogy hazaért, Kishomokra.

A hétvégén tartották meg a falu közösségi terén a falunapot, amelyre nemcsak a helyiek sereglettek össze, hanem azok is, akiknek valamilyen kötődésük van a faluhoz. A megszokott jó hangulat most is adott volt, amiért a szervezőket illeti dicséret és elismerés. Sors Endre, a falu szülötte, a martonosi helyi közösség tanácstagja elmondta, annak ellenére, hogy Kishomoknak még helyi közössége sincs, fontosnak tartják, hogy minden évben ünnepséggel egybekötve emlékezzenek meg a falu napjáról.

– Ez volt a hetedik falunapunk, ugyanis 2013 óta ünnepeljük ezt a dátumot, amely azért fontos ennek a kisközösségnek, mert ilyenkor összejön nemcsak a falu népe, hanem az innen elszármazottak is. Igyekszünk gazdag programmal szórakoztatni azokat, akik eljönnek, és akik fontosnak érzik a gyökereik ápolását – mondta el Sors Endre.

A falunapi program részeként ft. Savelin Zoltán tartott ünnepi szentmisét a téren, a martonosi, a kispiaci és a kishomoki művelődési egyesületek képviselői kultúrműsorral is szórakoztatták a jelenlevőket, a hajnalig tartó mulatság részeként pedig a Tresnyeváci Ászok együttes húzta a talpalávalót.