Meg kell őrizni a különbözőségek gazdagságát

Csókán a hétvégén tartották meg a község napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatot

Hhzs. , M. Mitrović

2019. július 30., 10:49

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az észak-bánáti község a hétvégén emlékezett meg 1831. július 26-áról, amikor is véget ért a térséget, így Csókát is sújtó kolerajárvány. Szent Anna, illetve a görögkeleti vallásúaknál Gábriel (Gavrilo) arkangyal emléknapja ettől a naptól kezdve Csóka település fogadalmi ünnepe, 2002 óta pedig az észak-bánáti község napja. Az ennek jegyében megrendezett díszülésen a hagyományokhoz híven a község legjobb 11 általános és középiskolás diákját, valamint a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportolóit is megjutalmazták.

A község napja alkalmából megjutalmazott diákok és sportolók (M. Mitrović felvétele)

A község napja alkalmából megjutalmazott diákok és sportolók (M. Mitrović felvétele)

A rendezvénysorozat csütörtökön a római katolikus temetőben kezdődött, ahol a római katolikus és a pravoszláv pap a községi elöljárók jelenlétében emlékmisét celebrált az 1831-es járványban elhunytak tiszteletére. A díszülésen az előző évekhez hasonlóan a szerb és a magyar himnuszt követően felolvasták azt a fogadalmi okmányt, amelyben a csókaiak elkötelezték magukat, hogy mindig is emlékezni fognak a kolerajárvány megszűnésére, majd összegezték a helyi önkormányzat elmúlt évben elért eredményeit, a rendezvény alkalmi kultúrműsorral ért véget.

A díszülésen elhangzott beszédében Gyömbér Stana, a község polgármestere hangsúlyozta egyebek között, hogy Szent Anna, illetve Gábriel (Gavrilo) arkangyal ünnepe arra figyelmezteti a községben élőket, hogy a Csókához hasonló közösségekben mindenképpen meg kell őrizni a különbözőségek gazdagságát. A községi elöljáró szerint az elmúlt három évben több mint elégedettek lehetnek, mivel az észak-bánáti település önkormányzata folyamatosan arra törekszik, hogy egymás elfogadásával és tiszteletben tartásával közösen dolgozzanak a lakosokat érintő projektumokon. Ezek közül Gyömbér Stana a földek két évvel ezelőtt elkezdett tagosítását emelte ki, amely munka gyümölcsét az elkövetkező nemzedékek aratják majd le, ugyanakkor beszédében a polgármester azt is bejelentette, hogy elkészültek a Tiszaszentmiklóshoz és Hódegyházához tartozó földterületek tagosításához szükséges projektumok is, az elkövetkezőkben pedig a községhez tartozó többi településen is elvégzik ugyanezt a munkát.

Oláj Tibor, a községi képviselő-testület elnöke beszédében kiemelte, hogy az elmúlt egy évben mindennap annak érdekében fáradoztak, hogy a községhez tartozó falvak lakói egyaránt elégedettek legyenek a legfontosabb infrastrukturális beruházásokkal, a kommunális karbantartásokkal és a települések berendezésével, illetve az utcai és a dűlőutak felújításával stb.

– Az előttünk álló időszakot a kommunális létesítményeken folyó munkálatok folytatása jellemzi majd. Folytatódik a vízvezeték-hálózat felújításának utolsó előtti fázisa, a csókai terménypiac felújítása, valamint a község területén lévő kistelepüléseken is elkezdődik a szennyvízcsatorna kiépítése – hangsúlyozta a képviselő-testület elnöke, hozzáfűzve, dolgozni fognak ennek a műszaki és megvalósítási tervezetén, valamint igyekeznek minél jobb közeget és hangulatot teremteni a község iparának megerősítéséhez és a befektetők odavonzásához. Ezenkívül beruházásokat valósítanak meg az egészségház objektumaiban, emellett korszerű egészségügyi és diagnosztikai felszerelés beszerzésére is törekednek. Nem maradnak el a beruházások az iskoláskor előtti intézményekben, az általános és a középszintű oktatási intézményekben sem, és a szociális munkaközpont zavartalan működésére is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

A díszülés legünnepélyesebb pillanata a legjobb általános és középiskolás tanulók, illetve az elmúlt egy év alatt a legkiemelkedőbb sportteljesítményt nyújtó sportolók megjutalmazása volt. A díszülésen jutalomban részesítették Tijana Ristint, Kővágó Vanesszát és Trenka Tildát, a padéi Szervó Mihály Általános Iskola Vuk-díjas tanulóit, Mateja Milićet, a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskola Vuk-díjasát, valamint a csókai Jovan Popović Általános Iskola diákjai közül Luka Štrbacot, Valentina Kokovićot, Dunja Krstovićot és Habram Bencét. A generáció tanulója elismerést a Csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola egyházaskéri diákja, Rác Szabó Rita vehette át. A fiatal sportolók közül Luka Đukićot, a Csókai Karateklub és Teodora Golićot, a Csóka Asztaliteniszklub játékosát részesítették jutalomban.

A rendezvénysorozat folytatásában a Művelődési Ház előcsarnokában a csókai Paleta Egyesület retrospektív tárlatát tekinthették meg az egybegyűltek, a délutáni órákban pedig bemutatták a Pannon Televízió és Rádió Terjánról készült Elárverezett jövő című dokumentumfilmjét.

Szombat délután harminc bográcsban főtt a disznópörkölt (Horváth Zsolt felvétele)

Szombat délután harminc bográcsban főtt a disznópörkölt (Horváth Zsolt felvétele)

Pénteken a római katolikus, illetve a pravoszláv templomban megtartott gyászmisék után, az esti órákban a budapesti Pódium Társulat előadását tekinthették meg a csókaiak. Szombat délután a Művelődési Ház udvarában a hagyományos főzőversenyen mintegy harminc csapat készítette bográcsban a jobbnál jobb disznópörköltet, a színpadon pedig helybeli és környékbeli néptánccsoportok és előadók léptek fel. A főzőverseny fődíját a hódegyházi Lila Akác csapata, az első helyezést a tiszaszentmiklósi Rúzsa László, a másodikat az egyházaskéri Vörös Roland, a harmadikat pedig a csókai Rákóczi Ferenc férfikórus csapata érdemelte ki. Az eredményhirdetés után a késő esti órákig a nagykikindai Banatski Vals tamburazenekar biztosította a talpalávalót az egybegyűltek számára.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége