2024. március 29., péntek
KISHEGYES

Hazai siker a Rápóti-emléktornán

Kishegyesen a hétvégén 31 éves kényszerszünet után rendezték meg újra a Rápóti-emléktornát, amellyel az Egység egyik leghűségesebb szurkolójára és támogatójára, Rápóti Lászlóra emlékeztek, aki 1982-ben közúti balesetben hunyt el, miközben a kishegyesi klub játékosait szállította egy idegenbeli barátságos mérkőzésre. Az Egység Rápótit saját halottjának tekintette, és az első emléktornát már 1985-ben megszervezték Rapi Torna néven, amely akkor még kétnapos verseny volt. Habár a szervezők szerettek volna hagyományt teremteni, a nehéz anyagi körülmények miatt csak négy éven át sikerült megrendezni a tornát, az utolsót 1988-ban, majd következett egy több mint három évtizedes kényszerszünet. Az idén azonban a kishegyesi egyesületnél Rápóti Zsolt titkár és Baranyi Béla elnök javaslatára úgy döntöttek, hogy újjászervezik az emléktornát.

A nyári szabadságok időszakában csak egy környékbeli csapatot hívtak meg, így a 2019-es emléktornán csak egy mérkőzést rendeztek, melyen a községi ligában a bajnoki címet megcélzó hazai együttes a Csantavér gárdájával mérte össze erejét. A 9:2-es kishegyesi győzelemmel záruló találkozó előtt az Egység vezetősége megkoszorúzta Rápóti sírját, az emlékmeccs pedig egyperces gyászszünettel kezdődött. A végig sportszerű összecsapáson a hazaiak góljait ItajElvin (3), VujovićZdravko (2), TóthPéter, MendlerTibor, OláhGoran és Horvát (öngól) szerezte, a vendégek részéről pedig BózsityMárk és JurcsekViktor volt eredményes. A tizenegy gólt hozó 90 perc után mindkét csapat serleget kapott, és jutalomban részesült a legjobb góllövő, a három gólig jutó Itaj, valamint a legjobb kapus, PetriDávid (Egység) is. A díjátadó után a kishegyesi klub nagytermében finom vacsora várta a meghívott vendégeket és a két csapat játékosait.