2024. március 28., csütörtök
SZENTTAMÁS

Köszönetet mindenért!

Vasárnap este a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban a Szent Mónika Közösség Keresztény Édesanyák Csoportja elbúcsúzott a nyugdíjba vonuló Szarvas Péter atyától, továbbá Marietta és Jácinta nővértől. Mindhárman szerdán költöznek véglegesen Magyarkanizsára. A közös imát a kistemplomban tervezték tartani, azonban a csoport tagjain kívül igen szépszámú hívő is megjelent, így a nagytemplomban mindannyian együtt imádkoztak és búcsúztak.

Kraszulyák Ilona, a Szent Mónika Közösség vezetője a csoport nevében először Szarvas Péter atyától az Ima a lelkiatyáért imádsággal búcsúzott.

– Jézusom, ki mint lelkünk jó pásztora az Oltáriszentségben köztünk lakozol, áraszd oltárodról kegyelmed bő sugarát a mi lelkiatyánkra. Add meg neki a kegyelmeket, melyekre szüksége van, hogy gonddal virrasszon pártfogoltjai felett, kiket a Szentlélek kegyelme bízott reá. Áldd meg őt, midőn szívét imában Hozzád emeli, midőn szent igéidet hirdeti, s midőn papi hivatásában a halhatatlan lelkek javán fárad. Add, hogy a Te szent Szíved szerinti lelkipásztor legyen, aki egyedül csak Neked és szent hivatásának él. Adj szavainak súlyt és erőt, hogy mindenkit megnyerjen Neked és Hozzád vezessen, s majd ha Te eljössz ítélni pásztort és nyájat, akkor mi és minél többen az ő öröme és dicsősége lehessünk, s vele együtt az örök élet hervadhatatlan koronáját elérhessük. Ámen.

Ezt követően Kraszulyák Ilona Marietta nővérnek, a plébánia mindenesének és háziasszonyának, majd a kántornak, Jácinta nővérnek mondott köszönetet mindazért, amit az elmúlt évtizedek alatt az itteni hívekért, fiatalokért, gyermekekért és a templomért tettek.

A közös ima és a búcsúzkodás a hittanteremben a Szent Mónika Közösség tagjai által szervezett agapéval folytatódott.