2024. március 28., csütörtök

Falunap zenével, sportrendezvényekkel és főzőversennyel

A Moholi Napok rendezvénysorozat két napig tartott a Tisza-parton

Moholon színes és változatos rendezvénysorozattal ünnepelték meg a falu napját szombaton és vasárnap a Tiszavirág rekreációs központban. A moholi helyi közösség által szervezett Moholi Napok programsorozat keretében művelődési, szabadidős, kulináris és sportrendezvények várták a látogatókat a Tisza-parton, ahol alkalmi kirakodóvásár is volt.

Zenés-táncos művelődési műsor a Tiszavirág rekreációs központban (Csincsik Zsolt felvétele)

Zenés-táncos művelődési műsor a Tiszavirág rekreációs központban (Csincsik Zsolt felvétele)

– Immár sokadik alkalommal szerveztük meg a Moholi Napok rendezvénysorozatot, amely most is szombat és vasárnap zajlik. Már hagyományossá vált, hogy minden évben ebédet főzünk a résztvevőknek. A látogatók szombaton többféle pörköltből választhatnak, így van birka, marha, disznó és őz, valamint babgulyás is. Ez a rendezvény nemcsak összetartja az embereket, hanem közelebb is hozza egymáshoz – közölte Dávid Rita, a moholi helyi közösség titkára, majd hozzátette, hogy a szervezőgárdának érdemes volt sokáig tartó munkával megszervezni rendezvényt, mert az emberek elégedettek.

Szervezőként éppen arra törekszenek, hogy a látogatók elégedetten és feltöltődve távozzanak a Moholi Napok rendezvénysorozatról. Kiemelte, hogy sokat köszönhetnek a támogatóknak, köztük a moholi Idas cég igazgatójának, Jovan Pejićnek, hiszen ő volt a szombat esti rockest szponzora, valamint Bilicki Zoltán adai polgármesternek és Ada község önkormányzatának, illetve Stevan Morovićnak, ő biztosította a főzőcsapatoknak a halat a vasárnapi halászléfőző-versenyesre.

A Moholi Napokon a legtöbb rendezvény szombaton és vasárnap zajlott, de az összejövetel részeként július 20-ától esténként kispályás focitornát is tartottak a rekreációs központban, vasárnap este ott játszották a döntőt. A rendezvénysorozat szombat délelőtt asztalitenisz-tornával vette kezdetét a helyi általános iskola tornatermében, majd a délutáni órákban lebonyolították a nemzetközi úszómaratont a Tiszán. A moholi helyi közösség szombaton délután ebéddel vendégelte meg a filagóriában a látogatókat. A helyszínen ezután a Jancsi Bohóc Bábszínház Egyesület bábelőadást mutatott be. Ugyanakkor tizenegynéhány csapat részvételével jótékonysági kosárlabdatornát tartottak és önkéntes adományokat gyűjtöttek a helybeli Saša Ludman megsegítésére. Az esti óráktól a szabadtéri színpadon szórakoztató zenés-táncos művelődési műsor várta az érdeklődőket.

A műsorban felléptek a Novak Radonić ME és a Csobolyó ME néptáncosai, illetve a Moholi Nyugdíjas-egyesület vegyes kara, valamint a Midnight Táncklub táncosai. Az utána következő rockesten a Sveti Gral, a Fingerbang, és a Jamm Band együttes koncertezett. A Moholi Napokon vasárnap délelőtt kuttyogató versenyt tartottak a Tiszán, valamint családi horgászást a Budzsákon, a felnőtteknek pedig tenisztornát. A rendezvénysorozat vasárnap délután húsz helybeli és vidéki főzőcsapat részvételével a hagyományos halászléfőző-versennyel zárult a rekreációs központban.