2024. április 19., péntek

A közönség is A nyomorultak mellett voksolt

Óriási érdeklődés övezte idén a palicsi filmfesztivált

Pénteken ért véget az Európai Filmek 26. palicsi Fesztiválja. Az előző évekhez hasonlóan az idei fő versenyprogram filmjeit Palicson, a nyári színpadon lehetett megtekinteni, a reprízvetítésekre pedig Szabadkán, az Eurocinema moziban került sor. Idén 12 filmet láthattak a nézők e programrészben, ebből hármat versenyen kívül. Egyik a nyitófilm volt, a Pedro Almodóvar rendezésében készült, Cannes-ban díjazott Fájdalom és dicsőség, a másik a Ken Loach rendezte Sorry We Missed You – Ken Loach 2008-ban vette át a Lifka Sándor-díjat a palicsi filmfesztiválon –, a harmadik pedig a szintén Cannes-ban díjat kapott Young Ahmed. A fő versenyprogram szelektora Nenad Dukić volt, aki az elmondása szerint leginkább arra törekedett, hogy a bemutatott filmek szélesebb nézőréteghez szóljanak, eközben pedig egyensúlyban legyenek az ismert alkotók és a debütáló rendezők filmjeinek a bemutatása. Az idei fő szelekcióban láthattunk egy magyar filmet is, a Bergendy Péter rendezésében készült Trezort, valamint egy szerbiai–montenegrói alkotást is, az Ajvart, amelyet a különdíjat kapott Ana Maria Rossi rendezett. Az Ajvar című filmnek egyébként Palicson volt a világpremierje, így a közönséget a rendezőn kívül a főbb szereplők is köszöntötték. Ahogyan azt Radoslav Zelenović fesztiváligazgató is megjegyezte, a fő versenyprogramot idén különösen nagy érdeklődés övezte. Úgy a nyitófilmet, mint az Ajvart is sokan a hátsó sorokban állva nézték végig, de akadtak olyanok is, akiknek jegy sem jutott. Az idei fesztivál kihívása a Florian Henckel von Donnersmarck rendezésében készült több mint három órás Mű szerző nélkül című lélegzetelállító film megtekintése volt, mivel azt az Ajvar után 23 órától vetítették, a nyári színpad padjai pedig ugyebár nem a legkényelmesebbek. Az idei fesztivál kiemelkedően legjobb filmje a Ladj Ly rendezésében készült A nyomorultak című francia alkotás lett, amelyet nem csupán a fő versenyprogram és FIPRESCI zsűrijénél diadalmaskodott, de a közönségszavazatok alapján is ez a film nyert.

A megnyitóhoz hasonlóan a záróceremónia is ünnepélyes keretek közt zajlott, a jelenlevő alkotók átvették a díjakat, akik pedig már visszautaztak, videóüzenetben mondták el megható gondolataikat. A filmfesztivál férfi műsorvezetője tizedik alkalommal volt Vladimir Grbić, a szabadkai Népszínház szerb színésze, partnereként pedig a zárórendezvényen Fülöp Tímea, a Magyar Társulat színésznője köszöntötte magyarul az egybegyűlteket.

Nem csupán a fő versenyprogramra, a többi műsorrészre is sokan voltak kíváncsiak. Minden bizonnyal többen is, mint amennyien látogatták ezeket, hiszen a hétköznapi teendők sajnos nem engedik meg épp mindenkinek, hogy a kedve szerint kísérje a fesztivál műsorait, kiváltképp, ha nappali vetítésről van szó. Az viszont mindenképpen nagyon jó, hogy idén is volt ingyenes fesztiválbusz, amely estefelé indult Szabadkáról, és a fő versenyprogram második vetítése után tért vissza a városba. Gépkocsi vagy ismerős autós nélkül ugyanis nehéz éjjel visszajutni Szabadkára.

A szervezők minden évben a fesztivál Palics-központúságát hangsúlyozzák és arra törekednek, hogy minél több programrész Palicson kapjon helyet, Szabadkán pedig ismétlővetítésekre kerüljön sor. Idén első ízben lehetett kísérni a Párhuzamok és ütközések versenyprogramot a palicsi Abbázia moziban, amely immár a filmfesztivál egyik meghatározó helyszínévé vált. Az Abbáziában kinti és benti vetítések is zajlottak, így több programrész filmjeit is itt vetítették. Szabadtéren rövidfilmeket láthattunk egy válogatás keretében, amely a fiatal európai szellemiségre hivatott ráirányítani a figyelmet. Nem is csupán a fiatalnak számító alkotókra, hanem egyáltalán azokra, akik a független filmezés körül tevékenykednek vagy kísérleti filmeket készítenek. Emellett az Abbázia udvarában minden este koncertekre is sor került, ahol úgy a közönség, mint a vendégül látott filmkészítők is lazíthattak.

Ami még idén újdonságnak számított, az két új programrész bevezetése. Egyik az Új európai dokumentumfilm, a másik pedig Az európai kinematográfia nagyjai. Utóbbi kiemelkedő filmalkotókra fókuszált, idén Danny Boyle, François Ozon, Emir Kusuturica, Pedro Almodóvar és Ken Loach új filmjeit vetítették. A szervezők mindkét programrészt állandósítanák.

Az idei palicsi filmfesztiválon is számos rendezővel, filmalkotóval, színésszel lehetett beszélgetni. Eljött például Bergendy Péter, az említett Trezor című film rendezője; Vesna Čipčić, akit ezúttal az Ajvar című filmben láthattunk, de a nyolcvanas években a Forró szél című sorozattal Magyarországon is nagy népszerűségre tett szert; Mira Banjac, akinek színészi pályafutásáról alkalmi tárlat nyílt, valamint James Lavell, a mixkirálynak is nevezett brit elektronikus zenei előadó, akiről egy dokumentumfilm készült, a közönség pedig ezt is megtekinthette. Sajnos azonban nem mindegyik programrész lett képviselve, az új magyar filmek kapcsán például nem jött egy vendég sem, holott az előző években számos magyarországi filmessel beszélgethettünk.

Végül, de nem utolsósorban idén valóban nem lehetett panasz az időjárásra, nem esett az eső, de nem is volt túl meleg. Figyelembe véve a szabadtéri programok és vetítések sokaságát, ez egyáltalán nem mellékes.