2024. március 29., péntek

Bemutatták az orosz páncélosokat

Aleksandar Vučić: Nem kiöregedett felszerelést, hanem szinte teljesen új gépeket kapott Szerbia – Az év végéig megérkeznek a helikopterek is

– Manapság korszerűnek számít Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen beszélni, én viszont nem szeretnék modern lenni, én csak a köszönetemet tudom neki kifejezni – mondta Nišben a Mija Stanimirović kaszárnyában a BRDM–2 orosz páncélos felderítő harci gépek kiállításán Aleksandar Vučić szerb államfő.

Szerbia tíz BRDM–2 járművet kapott ajándékba Moszkvától(fotó:Beta)

Szerbia tíz BRDM–2 járművet kapott ajándékba Moszkvától(fotó:Beta)

Mint ismeretes, tíz BRDM–2 járművet kapott ajándékba Szerbia Moszkvától, ezeket ma állították ki Nišben, s a helyszínre látogatott a köztársasági elnök is. Úszóképes páncélozott felderítő járművekről van szó, 4x4-es hajtásképlettel. A korábbi szovjet BRDM–1 továbbfejlesztésével tervezett gép hatékonyabbnak minősült a bevetések során. Toronyba épített forgatható fegyverzete és módosított ABV-védelemmel ellátott belső tere van, amelyet vízsugárhajtóművel tettek úszóképessé. A törzs középső részén, oldalanként 1-1 pár úgynevezett mankókereket szereltek fel, amelyeknek a leeresztésével az esetleges útakadályok sikeresebben leküzdhetők. Ezek a kerekek láncok segítségével hajthatók. A gépek 1500 kilométeres körzetben mozoghatnak, aszfalton 90–100, szárazföldi körülmények között pedig 40–50 kilométeres óránkénti sebességgel. Ötszemélyes legénységnek tudnak helyet adni, két felderítő, egy céllövő, egy járművezető és a parancsnok tartózkodhat bennük bevetés során. Az ellenséges célpontot nappal 5, éjjel 3,5 kilométeres távolságban észlelheti a rendszer.

Az államelnök megítélése szerint jelentős harci felszereléssel lett gazdagabb az ország, mert a felújított gépek sokban hozzájárulnak a Szerbiai Katonaság operációs felkészültségéhez. Ráadásul teljesen ingyen jutott az állam hozzájuk, Oroszországnak semmit sem kell fizetni értük, s Vučić fontosnak ítélte meg, hogy a polgárok erről a tényről is tudjanak. Azokra a kommentárokra válaszolva, melyek szerint Szerbia voltaképpen 1962-es kiadású gépeket kapott, Vučić elmondta, nem kiöregedett felszerelést, hanem csaknem teljesen új gépeket kapott az ország. Olyan képességek birtokába jut a hadsereg, amelyekkel eddig nem rendelkezett: nagyobb védelmet, 360 fokos megfigyelési és célzási képességet, mozgás közbeni lövési lehetőséget.

Az államfő bejelentette, hogy az év végéig megérkeznek az Oroszországtól vásárolt és kapott helikopterek is, négy Mi–35-ös harci és három Mi–17-es szállító helikopter, és Szerbiába kerül a többi BRDM–2MS típusú, illetve T–72 Ural harckocsi is.

Vučić kétértelmű választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy igaz-e a hír, mely szerint Románia feltartóztatta a harckocsik Szerbiába szállítását. Azt mondta: „Persze, feltartóztatták a Dunán, hogy aztán az égből idepottyanjanak a tankok.” Ezt követően már inkább arról beszélt, hogy Szerbia nem területszerzésre, hanem saját szuverenitásának megőrzésére, biztonságának garantálására használná a megrendelt fegyverzetet.

A páncélosokat megtekintette Aleksandar Vulin védelmi miniszter is.

Alekszandr Bocan-Harcsenko szerbiai orosz nagykövet kijelentette, Oroszország a jövőben is készen áll arra, hogy a hadászat terén együttműködjön Szerbiával. Mint mondta, a területi épség és szuverenitás megőrzése tekintetében Moszkva támogatja Szerbiát, hiszen a két országot azonos érdek vezérli. A katonai együttműködésnek – tette hozzá – mélyebb politikai és műszaki kooperációs jelentősége is van. A régió biztonságának megőrzése lényeges szempont – értékelte –, ezért Szerbia számára is biztonságot kíván teremteni az orosz állam. Mint mondta, az orosz államfő megérti, hogy Belgrád nagy figyelmet fordít a katonaság fejlesztésére, mert ez az egyedüli út a védelmi kapacitások növelésének.