2024. április 19., péntek
MAGYARKANIZSA

Mezei Szilárd vonószenekarának koncertje

Egy ritkán hallható felállás muzsikáját hallhatják az érdeklődők kedden este 8 órai kezdettel Magyarkanizsán, a Regionális Kreatív Műhely próbatermében. A nemzetközi vonószenekar vezetője Mezei Szilárd zeneszerző.

A Szilárd Mezei String Sextet 2018-ban alakult, tagjai szerbiai – vajdasági, magyarországi és romániai – erdélyi magyar improvizatív zenészek. A zenekar tagjai: Mezei Szilárd – brácsa, ének, zeneszerző, Gáspár Csaba – hegedű, ének (RO), Keszég Ákos – hegedű , Márkos Albert – gordonka (H), Vitályos Lehel – nagybőgő (RO), Csányi Zoltán – nagybőgő.

A zenekar repertoárja Mezei Szilárd (részben magyar népzenei alapokon nyugvó) kompozícióiból, illetve klasszikus zenei- és jazz-feldolgozásokból áll, és amelyben jelentős szerepet játszik a szabad improvizáció.

A zenekar hangzásában fontos szerepet játszik a vonós hangszerek technikájának széleskörű, extrém használata, és egyben egy tisztelgés is a klasszikus vonószenekari hangzás, a magyar népzene vonósbanda-hangzása és a kortárs zene iránt is. (www.szilardmezei.net)

Szervező: Regionális Kreatív Műhely.

A belépés díjtalan.