2024. március 28., csütörtök
ZOMBORI RÁKELLENES EGYESÜLET

Eredményes volt a kampány

Az egyesületben fölmerült az ötlet, hogy egy nyári táborban lehetne összehozni a rákbetegségből gyógyultakat, hozzátartozóikat és a rehabilitációjukkal foglalkozókat, hogy személyes példákkal, szakmai és egyéb tapasztalatokkal segítsék azokat a gyógyult betegeket, akiknek támogatásra és edukációra van szükségük. A tábor helyszínét és idejét is kijelölték, csak nem volt meg hozzá a kellő pénz. Összesen 572 ezer dinárt kellett összegyűjteni. A gyógyított betegek közül többen csatlakoztak az egyesülethez és tagdíjukkal támogatták a kezdeményezést. Sportolók, orvosok, társadalmi felelősségérzettől vezérelt polgárok tettek adományokat az első rákellenes nyári tábor megtartása érdekében. A donacije.rs platform révén 63 nap alatt 158 hazai és külföldi adakozó végül összeadta a szervezéshez szükséges összeget.

Az eredményes kampánynak köszönhetően a Vöröskereszt monostorszegi táborárában 50, az ország különböző részeiből érkező gyógyított rákbeteg találkozik szeptember 5. és 8. között, hogy megtapasztalják, mennyiben segítheti fizikai képességeik rehabilitációját a természetjárás, az evezés, a horgászat, a sport, a jóga, a társaságban eltöltött idő.

A tábor résztvevőinek bezdáni és belgrádi kluboknak köszönhetően alkalmuk nyílik például sárkányhajóban evezni, ami bizonyítottan eredményes utókezelésnek számít az emlőrákban műtöttek számára.