2024. március 28., csütörtök

A vártnál kisebb a termés

A zentai malom bebiztosította az évi nyersanyagszükségletét

A Tisza-vidéken már csak elvétve látni a határban learatatlan búzatáblát. A Žitopromet nem tudja teljesíteni a tervezett több mint 60 000 tonna búza felvásárlását, ugyanis a tavaszi szárazság, a búza bokrosodásának elmaradása miatt a termésátlagok negyedével is elmaradtak a tavalyihoz viszonyítva. A Žitopromet igazgatója, Predrag Đurović azonban a hét elején már arról számolt be, hogy több mint 50 000 tonna kenyérnek való gabonát sikerült betárolniuk a zentai és a törökkanizsai silókba.

A vártnál kisebb termés ellenére a zentai silók is megteltek (Gergely József felvétele)

A vártnál kisebb termés ellenére a zentai silók is megteltek (Gergely József felvétele)

– Ha ehhez a mennyiséghez hozzáadjuk a malommal sok éve együttműködő partnereink raktáraiban biztonságba helyezett gabonát, akkor már joggal reménykedhetünk, hogy elérjük, sőt meg is haladjuk a 60 000 tonnát, ami ki tudja elégíteni a malom, a tésztagyár és a pékség éves nyersanyagszükségletét. A fő célunk az volt, hogy a gyengébb termés ellenére fel tudjunk vásárolni annyi búzát, amennyivel zavartalanul folyhat a termelés a következő aratásig. Köszönettel tartozunk a gabonatermelőknek, akik a nehézségek ellenére évről évre továbbra is bizalmat szavaznak a Žitoprometnek, és a malomnak eladják vagy tárolásra átadják, majd később értékesítik a búzatermésüket – hangsúlyozta Predrag Đurović, aki elmondta, néhány nap alatt kifizetik a termelőket.

– Ami a búza felvásárlását illeti, a piaci ár alakulásának megfelelően néhány nap alatt kifizetjük a termelőket. Jelenleg 18 dinár a búza kilója, amihez még hozzá kell adni a forgalmi adót. Ez az ár elmarad a tavalyi búzának az aratás előtti hónapokban tapasztalt árától, amit a világpiaci gabonaár alakított ki. A malmok nagyobb része kevesebb búzát tudott betárolni, mint amennyire számítottak, megtörténhet, hogy az elkövetkező hónapokban emelkedni fog a gabona ára, ezt azonban előre nem tudhatjuk. Az árat nagyban befolyásolja az is, hogy mennyi búza marad kivitelre. A búza minősége a gyengébb hozamok arányában valamivel gyengébb a tavalyinál, pedig a júniusi esők akkor is alaposan kimosták a gabonaszemeket, a sikértartalom jelentősen csökkent, mire sikerült betakarítani a termést. A szélsőséges időjárás ellenére a búza glutén- és fehérjetartalma magas értékeket mutat, viszont még meg kell várni a hivatalos laboratóriumi elemzéseket ahhoz, hogy közelebbi értékelést tudjunk mondani – számolt be az aratás elsődleges eredményeiről a Žitopromet igazgatója.

A gabona tárolására szolgáló átvevőhelyek a napokban még teljes kapacitással működnek. A kombájnok nagy része már pihenőre vonult, a vidéki tárolókból származó búzát azonban folyamatosan szállítják át a silókba. A hónap végéig minden mennyiséget a biztonságos búzasilókba szállítanak át.

A Žitopromet termékei, a liszt és a tésztafélék iránt évről évre nő az érdeklődés, a június végén zárult feldolgozóidényben 65 000 tonna búzát dolgoztak fel, és értékesítettek késztermékek formájában a hazai és a külföldi piacokon. Minden jel szerint a Žitopromet idén is teljesíteni tudja a tavalyi búzafelvásárlási és termelési szintet.