2024. április 16., kedd
NAGYBECSKEREKI VÍZGYÁR

Újabb próbaüzemeltetés

A héten újra üzembe helyezték a nagybecskereki vízgyárat. Nenad Obradović, a vízgyárat működtető Sinertech vállalat vezérigazgatója közölte, hogy ily módon a városi vízvezeték-hálózat vízmennyiségének a 25-30 százalékát biztosítják. Azt is megígérte, hogy az elkövetkező 15 napon belül a kapacitás a város szükségleteinek a teljes mennyiségét biztosítja majd. Megindoklása szerint minden attól függ, hogy mikor érkeznek meg a berendezés teljes befejezéséhez szükséges alkatrészek Franciaországból.

Augusztusban teljes kapacitással? (Fotó: Kecskés István)

Augusztusban teljes kapacitással? (Fotó: Kecskés István)

Az igazgató szavai szerint a víz „kinézése” kiváló, viszont egyelőre ennek az állításnak az alátámasztására nem közölt laboratóriumi elemzést. Az igazgató nemrég azt is elmondta, hogy az eredeti három helyett ezentúl csak egyfajta vegyszert használnak majd a víz megtisztítására.

A Demokrata Párt nagybecskereki városi bizottsága a tegnapi közleményében rossz viccnek nevezte az igazgató fenti érveit, hiszen egy alkatrész megérkezésének az idejéhez kötni a kapacitás teljes üzembe helyezésének a határidejét szerintük az egész beruházás megvalósításának a komolytalanságáról tanúskodik. Még egyszer kihangsúlyozták, hogy a polgároknak jogában áll – a demokraták szerint többszörösen túlfizetett – a kapacitás körüli minden részletet megismerni. Ennek érdekében egy független szakértői testület felállítását szorgalmazzák.

Ana Brnabić kormányfő júniusban azt ígérte, hogy a nagybecskereki vízgyár július 10-étől már teljes kapacitással üzemel majd.