2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – PÉTERRÉVE

Az utánpótlás újabb sikere

Az 1945-ben alapított péterrévei labdarúgóklubban eredményes munka folyik az utánpótlással, amit a Jedinstvo korosztályos csapatainak sikerei bizonyítanak a legjobban: a piros-fehérek U15-ös együttese a 2017/2018-as idényben megnyerte a Magyarkanizsa–Zenta–Ada községi pionírbajnokságot, az U11-es gárda pedig tavaly és az idén is első lett a Futball 7 elnevezésű versenysorozatban. A pecellói ifjú focisták sikersorozata a hétvégén a Baranya megyei Szederkényen folytatódott, ahol a helyi sportnap keretében utánpótlás-labdarúgótornát is szerveztek. A Mihalecz Sándor által irányított péterrévei U12-es csapat a Villány gárdáját 5:0-ra verte, majd a Szederkény első csapatát 2:0-ra, a házigazdák második felállítását pedig 8:2-re győzte le, így a bácskai fiúk százszázalékos teljesítménnyel végeztek az élen. A szederkényi tornán Szilágy Tibor (kapus), Ördög Gábor, Ördög Csongor, Draskovic Dániel, Öreg Levente és Öreg Dominik alkotta a Jedinstvo U12-es csapatát.