2021. július 29., csütörtök

Balatoni nyár ajándékba

Zombor nemzedék diákjai Budapesten is jártak

Zombor testvérvárosa, Kispest gimnazistái látogattak június folyamán Nyugat-Bácskába. Zombor város volt a helyismereti kirándulás házigazdája. A nevezetességek megtekintése mellett a kirándulás témája a biztonság fogalma volt. Ehhez kapcsolódóan a gyerekek a Vöröskereszt által szervezett monostorszegi táborozáson, foglalkozásokon is részt vettek. Viszonzásul Kispest önkormányzata és Zombor város jóvoltából az elmúlt hét folyamán a nyugat-bácskai város nemzedék diákjai budapesti és balatoni táborozáson vehettek részt. Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere, pedagógus, az egyik kísérő, elmondta, az út budapesti hétvégi kirándulással kezdődött, majd a balatoni nyaralás során hajókirándulás keretében meglátogatták a tihanyi apátságot, jártak a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, megtekintették annak természeti adottságait. Kitano mester Jiu-Jitsu óráin önvédelmi fogásokat tanulhattak, a biztonság témakörének jegyében. A 15. Nemzetközi Diáktáborban a szerbiai, vajdasági gyerekek mellett érkeztek résztvevők Romániából, Bulgáriából és Törökországból, összesen 132 gyermek és kísérőként húsz felnőtt. Mindegyik ország képviselői rövid műsorral mutatkoztak be. A tábor főszervezője és vezetője immár a kezdetektől, Szilágyi István.

A tábort meglátogatta Zombor város polgármestere, Dušanka Golubović, Kispest polgármestere, Gajda Péter, továbbá Borislav Rus, a budapesti Szerb Kisebbségi Önkormányzat vezetője.