2024. április 20., szombat

Hamis útlevél tizenhatezer euróért

Minél vastagabb a rendőrségi dosszié, annál drágább az okirat

Körözőleveleken szereplő személyek 8000–16 000 euróért szerezhetnek be hamis útlevelet, jelentéktelenebb bűnözők, akiknek például betörés miatt tilos a belépés valamely országba, már 500 és 1500 euró közötti összegért is kaphatnak hamisított szerbiai dokumentumot. Ez az alvilági árjegyzék azután szivárgott ki, hogy a rendőrség néhány sikeres akcióban több, hamisítással gyanúsított személyt vett őrizetbe. Gyakran az adatbázisokhoz könnyen hozzáférő rendőrtisztviselők, valamint anyakönyvvezetők is közreműködnek a hamis okmányokat gyártó hálózatokban.

Andreja Savić, a Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség (BIA) első igazgatója szerint az állami intézményeknek komolyan kellene venniük ezt a biztonsági kérdést.

„A hamisítóknak kitűnő szolgálatot tesz a technológia fejlődése, hiszen nemcsak dokumentumokat, hanem pénzt is gyárthatnak. Másrészt, a bűnözők és a rendőrök között mindig is kialakultak kapcsolatok, ezért a Belügyminisztériumban fel kell erősíteni a belső ellenőrzést, ez lenne az első fontos lépés a hamisítók elleni fellépésben” – mondja Savić, Dobrivoje Radovanović bűnügyi szakértő pedig hozzáteszi: az államnak ki kell találnia, hogyan lehet elkomplikálni az okirat-hamisítást. A kriminológus megjegyzi: mit ér, hogy a törvény súlyos büntetéseket is előirányoz a hamisítók számára, ha a bíróságra kerülők általában minimális szankciókkal megússzák. „Vannak szerbiai származású bűnözők, akik Németországban, Svájcban, Ausztriában, Csehországban működnek. Szállodákban laknak, s ha tudomásukra jut, hogy a rendőrség figyeli őket, megszöknek, hátrahagyva hamis okmányaikat. Később itthon újabb hamis dokumentumokat rendelnek” – magyarázza Radovanović.

Az utóbbi időben úgyszólván senkit sem tartóztattak le a hírhedt škaljari, valamint kavači klán (a montenegrói Kotor község két településéről, Škaljariról és Kavačról nevezték el őket) tagjai közül, ugyanis a rendőrség nem talált náluk hamis okmányokat. A szervezett bűnözés elleni ügyészség okirat-hamisítással és -kereskedéssel gyanúsítja Zoran Mrvaljević montenegrói állampolgárt, a škaljari klán tagját. Értesüléseink szerint a bűncselekményekben való szerepét egy eljárásban vizsgálják Marjan Vujačić ügyével, utóbbi több mint egy hónapja szintén hamis útlevél birtoklása miatt került a gyanúsítottak közé. Nevét négy gyilkosság kapcsán is emlegetik, ezeket az ellenlábas kavači klán tagjaival szemben követték el. Rendőrségi forrás szerint mind Mrvaljvić, mind Vujačić az újvidéki rendőrség egyik hivatalnoknőjének segítségével jutott hamis igazolványhoz.

Jovan Vukotićnál, akit a médiumok a škaljari klán vezetőjeként emlegetnek, és akit a montenegrói rendőrség gyilkossági kísérlet miatt körözött, tavalyi letartóztatásakor hamis macedón útlevelet találtak. Slobodan Kašćelannak, a kavači klán állítólagos vezetőjének, aki ellen szervezett bűnözés miatt emeltek vádat, és akit tavaly Prágában vettek őrizetbe, két hamis útlevele is volt, egy koszovói és egy francia. Dér Csaba bérgyilkos, aki szerbiai, magyarországi és hollandiai gyilkosságokért felel, mindkettőjükön túltett: EU-s országok több tucat útlevelével rendelkezett.

A rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy az užicei Darko Karaičićnál és bűnbandájának tagjainál a hamis útlevél legkevesebb 8000 euróba került. Úgy tudni, ennyit fizetett az okmányért a kavači klánhoz közel álló budvai Vasilije Rafailović is, akit kettős gyilkossággal gyanúsítanak Montenegróban, valamint Rafailović több „kollégája”. Karaičić és csoportja, melynek egy užicei rendőr is tagja volt, 2017-ben bukott le. Karaičić egyébként korábban, a Pink Panter bűnszövetkezet tagjaként állítólag 30 útlevelet készíttetett, többek között bérgyilkosoknak.

Az okirat-hamisítók elleni legutóbbi nagyobb rendőrségi akció májusban zajlott le, akkor Szerbia-szerte 20 személyt állítottak elő. Belgrádban nyolcan kerültek rács mögé, ők egy évig dolgoztak rendelésre: útleveleket, személyi igazolványokat, EU-s vezetői engedélyeket gyártottak, összesen mintegy 2000 darabot, ezek ára 100–800 euró volt. Egy másik, 12 tagú csoport Kruševac, Kraljevo, Novi Pazar, Požarevac és más városok területén működött, ennek tagjait is elfogták. Csupán néhány nappal később Horgosnál tíz cseh hamis útlevelet foglaltak le. A gépkocsiban három szerb állampolgár Újvidékről Frankfurt felé tartott.