Az Y-elágazás vándorútja

A Tanyaszínház csapatát mindenhol szeretettel várják, ma épp Szenttamáson

Szalma Brigitta

2019. július 24., 06:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Színpadépítés, előadás, taps, majd színpadbontás. Minden a traktorra kerül, és a színészek tovább vándorolnak a következő faluba. A Tanyaszínház csapata már múlt szerda óta járja Vajdaságot. Az Y-elágazás című előadás nagy sikerű, kavillói bemutatója után tovább folytatták a tájolást. A vándorszínház mindennapjairól Magyar Attila, a Tanyaszínház elnöke és főkoordinátora beszélt lapunknak.

– Vannak olyanok, akik szeretnek kerékpárral menni egyik helyszínről a másikra, a többiek a traktoron utaznak. Még az út elején járunk, a hatodik településre érkeztünk meg. Nagyon szép, izgalmas és örömteli bemutatót tudhatunk maguk mögött. Boldog voltam, amikor vége lett a bemutató estjének, mert mindenki mosolygott. Ez a közönségnek is köszönhető – mondta Magyar Attila.

A csapat minden lehetőségre fel van készülve. Hálózsákot visznek magukkal az útra. Általában tornateremben, iskolaudvarban vagy művelődési házakban hajtják álomra a fejüket. A legtöbb helyen reggelivel, ebéddel és vacsorával várják a Tanyaszínház csapatát. A színészek mögött rengeteg munka van, és a vándorút is igen kimerítő.

– Remélem, hogy a színészek nincsenek kifáradva, mert a java még hátra van. A hullámvölgy a turné közepén lesz. Akkor szoktak egymásra unni, és mindenki mindenkit idegesít. Augusztus 12-ig még van mit taposni a traktorral – jegyezte meg Magyar Attila.

A Tanyaszínház igyekszik Vajdaság minden szegletébe eljutni, hogy a falusi embereknek is színházi élményt nyújtson. Egy-egy estén összegyűlik a falu apraja és nagyja, hogy megnézzék az előadást, hogy együtt nevessenek és szórakozzanak, felbecsülhetetlen. Mindez a színészek számára is nagy erőt ad, hogy mindennap folytassák a vándorlást a hosszú úton.j


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége