2024. április 19., péntek
ÚSZÁS – ZENTA

Tizennyolc hazai érem a kékben

Szombaton 20 úszóklub 252 versenyzőjének részvételével ideális körülmények között, verőfényes napsütésben lezajlott a 40. zentai nemzetközi úszóverseny. A bemelegítést és az ünnepélyes bevonulást követően a szervezők nevében a Zenta Úszóklub elnöke, Dragutin Boljanović köszöntötte a résztvevőket, majd Igor Stojkov, a helyi önkormányzat képviselő-testületének titkára üdvözölte az egybegyűlteket: „Örülök, hogy a helyi önkormányzat képviseletében jelen lehetek ilyen rangos és színvonalas eseményen. Zentaiként mindannyian büszkék lehetünk, hogy a rendezvény ilyen gazdag múltra és tradícióra tekint vissza, és sikere továbbra is töretlen. Az úszóklub remek példát állít a fiatalok elé, s ezzel a versennyel is jó lehetőséget nyújt nekik a további fejlődéshez. Pozitív példa ez nem csak a sport terén, kiváló alkalom, hogy a fiatalok előtt kinyíljon a világ, és ismerkedhessenek, barátkozhassanak. Szeretném megragadni az alkalmat, és külön köszönetet mondani a tartományi ifjúsági és sporttitkárnak, Vladimir Bateznak, aki igyekezett mindenben a segítségünkre lenni, a titkárság támogatása nélkül az esemény nem jöhetett volna létre.”

A versenyszámok – sorrendben az 50 m pillangó, az 50 m hát, az 50 m mell, az 50 m gyors és a 4×100 méteres férfi és női gyorsváltó – az indulók fiatal kora ellenére izgalmasan teltek, az egész kicsik is profin álltak hozzá a feladathoz. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is elsősorban a gyerekeknek szerettek volna lehetőséget adni a szervezők, a legfiatalabb korcsoportot a 2011/2012-ben születettek alkották, míg a legidősebbeket a 2004-ben és korábban születettek képezték.

A viadal az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szerepelt a hazai és nemzetközi naptárban, ennek megfelelően világranglistás pontokért is küzdöttek az úszók, ráadásul a legkiemelkedőbbek különdíjban is részesültek. A férfiak mezőnyében a legjobb eredményt a zentaiak mellúszója, Sinkovics Áron érte el, aki 31,42 másodperces idejével 563 ranglistás ponttal gazdagodott, míg a nőknél a szekszárdi Horváth Luca bizonyult e téren a legjobbnak, ő az 50 méteres hátúszást nyerte 32,59-cel, ami 572 ranglistás pontot jelent.

A vendéglátók összesen 6 arany- (Sinkovics Áron, Nagy Viktor, Boris Tevdenić, Huszák Anikó (2), Jankovics Tia), 5 ezüst- (Sinkovics Áron, Nagy Viktor, Lena Tevdenić, Csábi Krisztina, Nagy Zsófi) és 7 bronzérmet (Boris Tevdenić, Jankovics Tristan, Jankovics Tia, Szabó Alexandra (2), Csáki Kata és a 4×100-as férfi gyorsváltó) szereztek.

Azt hiszem, elégedettek lehetünk mindannyian. A verseny gördülékenyen, zökkenőmentesen zajlott, nem volt fennakadás. A szülők rengeteget segítettek, ezúton is szeretném nekik megköszönni, nélkülük nem tudnánk ilyen színvonalas versenyt szervezni. A gyerekekre se lehet panasz, jól úsztak, mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot, elégedett vagyok a látottakkal. Kicsit szusszanunk, hétfőn azonban már kezdjük a munkát. Az elkövetkező hetekben vár még ránk néhány nemzetközi verseny, a nagyobbak az országos bajnokságra készülnek. Eseménydúsan telik a nyár, nem unatkozunk!” – értékelt a verseny után Aleksandar Zelić, a Zenta Úszóklub edzője és a verseny egyik fő szervezője.

A másik zentai klub, a Kaszás Vilmos vezette Startkocka öt versenyzője végzett dobogós helyen: Kőrösi Klaudia (50 m hát) arany-, Török Réka (50 m hát), Fajka Szofi (50 m hát) és Borsi Tamás (50 m mell) ezüst-, Holi Anna (50 m pillangó) pedig bronzérmet szerzett.

Győztesek, 50 m pillangó, 2011: Nikolas Martin (Spartacus Prozivka) és Maša Novović (Spartacus). 2010: Mészáros Kada (Szekszárd) és Nina Andrašić (Spartacus Prozivka). 2009: Leon Milodanović (Spartacus Prozivka) és Huszák Anikó (Zenta). 2008: Ujvári Leon (Spartacus Prozivka) és Teodora Stančić (Velika Kikinda). 2007: Vukašin Radišić (Vojvodina) és Marija Vukovojac (Spartacus Prozivka). 2006: Jurica Dragun (Vinkovci) és Jankovics Tia (Zenta). 2005: Matija Lazić (Delfin Ada) és Jana Strajnić (Velika Kikinda). 2004 és idősebbek: Srđan Božić (Velika Kikinda) és Imara-Bella Thorpe (Velika Kikinda).

50 m hát, 2011: Miron Lazić (Swim Star) és Una Videković (Vinkovci). 2010: Uroš Vuksić (Arena 2015) és Kőrösi Klaudia (Startkocka). 2009: Katona Ákos (Siklós) és Huszák Anikó. 2008: Aleksa Kockar (Velika Kikinda) és Marija Krajinović (Bjelica). 2007: Ognjen Gabrić (Spartacus Prozivka) és Dobrovolni Emma (Szekszárd). 2006: Nagy Viktor (Zenta) és Tea Mut (Spartacus). 2005: Boris Tevdenić (Zenta) és Jovana Langudžić Jolić (Velika Kikinda). 2004 és idősebbek: Liszkai Péter (Szekszárd) és Horváth Luca (Szekszárd).

50 m mell, 2011: Luka Marks (Spartacus Prozivka) és Torbai Léna (Spartacus Prozivka). 2010: Filip Čurčić (Feniks) és Nagynémedi Anna Rebeka (Swim Star). 2009: Todor Brankov (Swim Star) és Jana Mut (Spartacus). 2008: Luka Đukić (Velika Kikinda) és Lenka Kozomora (Bjelica). 2007: Borsos Boris (Spartacus) és Marija Vukovojac. 2006: Farkas Dávid (Spartacus Prozivka) és Dunja Bogdanović (Marlin). 2005: Bojan Martić (Spartacus Prozivka) és Anja Ristić (Velika Kikinda). 2004 és idősebbek: Sinkovics Áron (Zenta) és Milica Matijević (Velika Kikinda).

50 m gyors, 2011: Nikolas Martin (Spartacus Prozivka) és Una Videković (Vinkovci). 2010: Uroš Vuksić (Arena 2015) és Nagynémedi Anna Rebeka (Swim Star). 2009: Hemi Leon (Spartacus) és Andrea Ćosić (Velika Kikinda). 2008: Ujvári Leon és Teodora Stančić. 2007: Vukašin Radišić és Sara Čubrilo (Velika Kikinda). 2006: Farkas Dávid (Spartacus Prozivka) és Sara Pavljuk (Bjelica). 2005: Bojan Martić és Jana Strajnić. 2004 és idősebbek: Luka Eraković (Delfin) és Horváth Luca.

4×100 m gyorsváltó, férfiak: Spartacus Prozivka 1. Nők: Velika Kikinda.