2024. április 20., szombat

Felgyorsul az áruszállítás

A határokon való várakozást rövidítenék le a Világbank kölcsönével

A Világbank 40 millió dollár kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának A kereskedelem és a szállítás megkönnyítése projektum keretében, hogy lerövidítsék a határokon való várakozást. Egy regionális tervről van szó, melybe Szerbián kívül Észak-Macedóniát és Albániát vonták be; a három ország összesen 90 millió dollár kölcsönt kap – közölte Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter.

A kölcsönt az év második felében Szerbiában négy vállalat használja fel: a Vámigazgatóság, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra, a Szerbiai Utak Közvállalat és a Szerbiai Korridorok. Mihajlović közlése szerint az utóbbi négy évben az országban 300 kilométer hosszú autópálya épült, és 2018-ra a korábbi 37 millióról 54 millióra növekedett az autópályákon közlekedő járművek száma.

– Térségünkben ma már nem az infrastruktúra az emberek és az áru gyorsabb mozgásának legfőbb akadálya, hanem a határátkelőknél való várakozás, hosszas ügyintézés – állapította meg Mihajlović.

Miután a közelmúltban átadták rendeltetésének a 10-es korridor déli ágát, hamarosan pedig a keleti ágon, Bulgária felé is megindulhat a közlekedés, várható, hogy tovább növekszik a Szerbián áthaladó forgalom. A Világbank segítségével megvalósuló projektum nemcsak a határokon át bonyolódó közlekedést teszi könnyebbé, hanem lehetővé teszi az intelligens szállítási rendszerek fejlesztését is a 10-es korridoron, valamint a vasúti átjárók korszerűsítését. A közlekedési minisztériumban a projektum végrehajtására, a Pénzügyminisztériumban pedig a munkálatok és szolgáltatások finanszírozására és a szerződéskötésekre alakítanak külön munkacsoportot.