Valóban az utolsó, még megmaradt zöld oázist fogják hamarosan betonba önteni a Felszabadulás sugárúton, az OTP bank épületével szemben lévő telken. A füves, alig pár száz négyzetméternyi placcocskán most egy játszótér van, a „békebeli” időkből megmaradt egy-két öles fa is.
Eltérően a többi, városi zöldtelenítési tervezetet kísérő hercehurcától, az utolsó, sugárút menti „zöld sziget” megmentéséért nem folyik szervezett harc. Valószínűleg azért, mert ezen a környéken már régen nem élnek szép érzésű, az újvidékiséget anyatejjel magukba szívott lakók, és azoknak, akiknek az ablaka előtt alig pár méterre hamarosan felfalazzák a hétemeletes lakótömböt, mindegy. Nem az övéké a lakás, albérlők, felbérlők, vendégmunkások, vidéki diákok, makrók lányaikkal és fiújaikkal, drogdealerek, csillagjósok, teknősbékacsempészek, italadózárjegy-átragasztók, manhattani taxidiszpécserek és még ki tudná, hogy kik nem laknak az új, gyakran félig kész, félig legális lakásokban. Olyanok, akiket valóban nem érint, hogy ki és mit épít az ablakuk elé, mint ahogy az sem, hogy kik a szomszédjaik, és hogy mennyi idő alatt nő meg a ház előtt „törvényes muszájból” meghagyott, másfél négyzetméternyi füves blokkba benyomott, satnya facsemete. Az új lakások nagy részében legális szolgáltatásnyújtás, cégtevékenység folyik, az ott dolgozóknak is többnyire mindegy. Egyre többünknek mindegy, még azok, akik maguknak vették meg a lakást, még azok sem tartják érdemesnek a szélmalomharcot. Ahogy jöttek, úgy el is költöznek. Ha nem tetszik valami, továbbálok. Manapság a lakásokat akkora megfontolással váltjuk, mint nagyapáink a cipőiket, habzsoljuk, élvezzük „hihetetlen fejlettségi szintünk” minden pillanatát!
Nyitókép: Fotó: Ótos András
