2024. március 29., péntek
VIZES VB

Gyurta rosszul lett, elúszott az arany

Szerbia a nagyágyúk nélkül is leiskolázta a görögöket

Magyar szempontból kisebb drámával zárult a férfi nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenye a Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon. Gyurta Gergely 3 kilométerrel a cél előtt még magabiztosan, nagyjából másfél perccel vezetett, ami ezen a távon gyakorlatilag már behozhatatlan előnynek és biztos aranyéremnek számít, a magyar úszó azonban az utolsó kör előtt többször is megállt. A frissítőponthoz érve, azaz 2,5 kilométerrel a cél előtt világossá vált, Gyurta nincs jól, elfúló hangon csak annyit mondott edzőjének: „Nem kapok levegőt!” Kiderült, asztmás rohamot kapott, amin segíteni az adott helyzetben gyakorlatilag nem is lehet – a szabályok nem teszik lehetővé az asztmapumpa verseny alatti használatát –, ráadásul gyógyszere nem is volt kéznél, mivel ilyesmi korábban még nem fordult elő vele. A nehézségek ellenére Gyurta végigúszta a távot, a 10. helyen zárt.

Verseny közben rosszul lettek: Gyurta és Rasovszky frissít  (Fotó: MTI)

Verseny közben rosszul lettek: Gyurta és Rasovszky frissít (Fotó: MTI)

„Gyakorlatilag levegő nélkül csináltam végig az utolsó három kilométert… Nem hiszem el… Nagyon jó erőben éreztem magam, jól sikerült a felkészülésem. Most úgy ment az úszás, mint az álom… És akkor jön ez. Egy év munkája megy a kukába. Ki fog emlékezni arra, hogy vezettem? Annyi marad meg, hogy 10. lettem, és kész. De hát ez a sport… El kell fogadnom” – mondta a verseny után Gyurta.

A másik magyar úszó, Rasovszky Kristóf nem tudta befejezni a versenyt, 9 kilométer után kiállt, miután kétszer is hányt.

A férfi vízilabdázók mezőnyében Szerbia újfent bizonyította, bármilyen összeállítással lépjen is fel, komolyan kell velük számolni. Dejan Savić csapata a görögök ellen játszotta utolsó, a csoportelsőségről döntő mérkőzését, ahol végig vezetve hatgólos (9:3) győzelmet aratva egyenes ágon jutott a negyeddöntőbe. Egy pillanatig sem volt kétséges, melyik csapat a jobb, a szerbek az első félidő során háromgólos (6:3) vezetést szereztek, a görögök a nagyszünetet követően pedig már nem tudták befolyásolni az eredmény alakulását, második 16 perc alatt még gólt sem tudtak szerezni.

„Rendkívül jól védekeztünk, hátrányban különösen eredményes volt a csapat. A játék ezen része nemcsak most, de a folytatásban is nagyon fontos lesz, túl sok a kiállítás. Jól feltaláltuk magunkat, a játékosok végig összpontosítottak, mindazonáltal nem szabad elszállnunk, még csak a csoportküzdelmeken vagyunk túl, a java eztán jön” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

Szerbia legközelebb a keddi negyeddöntőben ugrik medencébe, ahol a Spanyolország–Japán találkozó győztese lesz az ellenfele.

A magyar válogatott a papírformának megfelelően magabiztos győzelemmel zárta a fordulót, Märcz Tamás gárdája 23:5-re verte meg a Dél-afrikai Köztársaságot, a háromnapos pihenőt követően majd a Montenegró–Ausztrália párharc továbbjutójával találkozik majd.