2024. március 29., péntek

Nem lesz tulipán az uborka mellett

A polgármester „lesöpörte az asztalról” a felhőkarcoló ötletét

London polgármestere megvétózta a terveit egy 305 méter magas tulipán alakú toronyépületnek, amelyet a brit főváros Gherkin (uborka) nevű felhőkarcolójának szomszédságában emeltek volna.

A brit építész, Norman Foster cége által tervezett épület lett volna a második legmagasabb felhőkarcoló Nyugat-Európában, a szintén Londonban magasodó The Shard (üvegszilánk) után.

„A polgármesternek számos kifogása van a beadvánnyal kapcsolatban, amelynek részletes tanulmányozása után arra jutott, hogy nem ad engedélyt egy olyan terv megvalósítására, amely véleménye szerint csak nagyon kis mértékben szolgálná a köz javát” – mondta Sadiq Khan szóvivője. „Különösen az épület formatervét tartja alacsony színvonalúnak egy ilyen előkelő környezetbe, és úgy véli, a torony rontaná a londoni panoráma összképét, valamint a szomszédos világörökségi helyszín, a Londoni Tower látványát”.

A terv kivitelezője sajnálatát fejezte ki Khan döntésével kapcsolatban és megjegyezte, hogy az épület, amelynek terveiben csupa üveg kilátótér, étterem és oktatási központ is szerepelt, gazdasági haszonnal járt volna.

A torony építési munkálatait jövőre szándékozták elkezdeni és 2025-re befejezni. A projekt költségeit Jacob Safra brazil milliárdos állta volna. A kivitelező egyelőre nem döntött, hogy megpróbálkozik-e a tervek módosításával és ismételt benyújtásával.

Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England üdvözölte a polgármester döntését.