„Ma még nincs konfliktus, nincsenek előítéletek és nincsenek nemzetek közötti viszályok az űrben. Az űr kockázatai egyformák mindnyájunk számára. Ennek legyőzése az egész emberiség javát kell, hogy szolgálja. Talán soha nem jön el még egyszer az a lehetőség, hogy ezt együtt tegyük meg. De, egyesek azt kérdezik: Miért a Hold? Miért választottuk ezt célunknak? De ugyanígy megkérdezhetnék: Miért másztuk meg a legmagasabb hegyet? Miért repültünk át harmincöt évvel ezelőtt az Atlanti-óceánon?
Úgy döntöttünk, hogy eljutunk a Holdra... Úgy döntöttünk, hogy még ebben az évtizedben eljutunk a Holdra, és megteszünk más, ehhez hasonló dolgokat. Nem azért, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz. Azért, mert ez a cél képességeink és erőnk legjavát igényli, azért, mert ez olyan kihívás, amit készek vagyunk elfogadni, olyan, amit nem akarunk halogatni és amit meg akarunk nyerni.”
A fentiek John F. Kennedy szavai, amelyek 1962. szeptember 12-ei, a texasi Houstonban, a Rice Egyetemen elmondott beszédekor hangzottak el. Bár a nagy hatású amerikai elnök tizennégy hónappal később Dallasban merénylet áldozatává vált, ígérete, hogy az évtized végére űrhajósokat juttatnak el égi kísérőnkre és onnan biztonságban vissza is hozzák őket, teljesült. Ötven évvel ezelőtt, 1969. július 21-én Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin megtették sétájukat a Hold felszínén. Ekkor mondta el Amstrong, a mára már szállóigévé vált mondatát: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Közben a legénység harmadik tagja, Michael Collins a parancsnoki modullal keringett a Hold körül. Az Apollo-11 sikeres küldetése után a Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal vagyis a NASA még öt alkalommal juttatott embert a Holdra. Utoljára 1972. december 11-én az Apollo-17-tel.
Azzal, hogy az űrhajósok csillagsávos lobogót tűztek ki a Hold felszínére, látványosan demonstrálták, hogy az Amerikai Egyesült Államok megnyerte az űrversenyt a Szovjetunióval szemben. Mindezt úgy sikerült megtenniük, hogy korábban folyamatosan hátrányban voltak ebben a vetélkedésben. Hiszen 1957-ben az első emberkéz alkotta tárgyat: a Szputnyik-1 műholdat, valamint az első élőlényt: Lajka kutyát, 1961-ben az első embert: Jurij Gagarint, 1963-ban az első nőt: Valentyina Tyereskovát is a szovjetek küldték az űrbe, 1965-ben pedig a szovjet Alekszej Leonov megtette az első űrsétát.
A Holdra szállás azonban sokkal többet jelent, mint a két szuperhatalom hidegháborús szembenállásának egyik állomása. Az a tény, hogy azon a napon lépett először ember egy másik égitest felszínére, a történelem legfontosabb dátumává teszi 1969. július 21-ét. Kétségtelen, hogy az Apollo-program megvalósulása az amerikai nemzet nagy sikere, de ugyanúgy az egész emberiség fejlődésének dicsérete is egyben. Ahhoz, hogy Amstrong kimondhassa azt, hogy „Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.” szükség volt civilizációnk több ezer éve halmozódó csillagászati tudására, és arra a szédületes technikai fejlődésre, amely a szakócától elvezetett bennünket az űrrakétáig. Ezért a Holdra szálláshoz ugyanúgy hozzájárult például Kopernikusz, aki megalkotta a heliocentrikus világképet, vagy éppen a Wright fivérek, akik elkészítették az első gyakorlatban is működő repülőszerkezetet, de még az az ismeretlen ősünk is, aki valamikor a történelem előtti korokban először nézett fel az éjszakai égboltra, hogy megcsodálja a teliholdat, majd gondolkodóba essen, mi is lehet ez az égi tünemény. De ugyanígy a Holdra szállás eredményei sem csak egy nemzet tulajdonát képezik. Az egész emberiség profitált belőle. Soha korábban nem tudtunk meg annyi információt egy égitestről, mint akkor. Új eszközök születtek, mint például a holdkomp, amelynek köszönhetően az űrhajósok már le tudnak szállni egy égitest felszínére. Az Apollo-program olyan hatalmas lökést adott a számítástechnikának, amelynek köszönhetően ma okostelefonon internetezhetünk.
Ötven évvel ezelőtt az emberiség túlnyomó többsége átérezte a fent leírtakat. Ezért is történt meg, hogy Alaszkától Kamcsatkáig, Izlandtól Dél-Afrikáig, függetlenül attól, hogy az adott területen késő éjszaka volt, vagy munkaidő, aki csak tehette, igyekezett az akkor már egyre szélesebb körben elterjedő televíziókészülékek elé ülni, hogy élőben nézhesse a jeles eseményt. Persze a Keleti Blokk országaiban a sajtó és a politika hűvös távolságtartással viszonyult az amerikai küldetéshez, de a tudós társadalom, a polgári lakosság itt is ugyanolyan érdeklődéssel kísérte a Holdra szállást, mint a világ más részein. Mindez abban a korban történt, amikor rendkívül népszerű volt a tudományos-fantasztikus műfaj. Az 50-es, 60-as évek ifjúsága szuperhősökről szóló képregényeken nőtt fel. Milliók olvasták többek között Isaac Asimov, Ray Bradbury, Arthur C. Clarke vagy éppen Stanisław Lem könyveit. A mozik pedig 1968-ban mutatták be Stanley Kubrick remekművét, a 2001: Űrodüsszeiát. Így még kivételesebb élmény lehetett végigkövetni az akkori közvetítést. Látni azt, hogy a korábbi fikciók, gyermekkori fantáziák valósággá válnak. Az akkori embereknek szükségük is volt végre olyan hírekre, amelyek nem az erőszakról, háborúról, zavargások kísérte társadalmi változásokról szóltak, hanem a tudományról, az űrhajózásról. Ne feledjük, hogy 1969-ben már javában dúlt a vietnami háború. Egy évvel azelőtt voltak az 1968-as diáklázadások, a prágai tavasz leverése, a Robert F. Kennedy és a Martin Luther King elleni merénylet. És alig hét éve volt annak, hogy a kubai rakétaválság idején a világ az atomháború szélére sodródott.
Számos jeles nap, nemzeti ünnep, történelmi évforduló van, amely indulatokat gerjeszt, nemzeteket oszt meg. A kis lépés azonban összeköti az emberiséget. Éppen ezért olyan elkeserítő látni, hogy manapság ijesztő mértékben növekszik azoknak a száma, akik tagadják a Holdra szállás tényét, mondván, azt csak egy eldugott stúdióban vették fel. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a „stúdiófelvétel rendezője” maga Stanley Kubrick volt. Sőt az egyik népszerű összeesküvés-elmélet szerint, azért volt szükség a „nagy átverésre”, hogy eltitkolják, hogy a Föld valójában lapos. A sors keserű iróniája, hogy ezen összeesküvés-elméletek kiindulópontját, és legtöbb hívét pont Kennedy hazájában találjuk. És miközben az összeesküvés-elméletek hívei képtelenségeikkel teleszórják a világhálót, észre sem veszik, hogy mindazokat a technikai eszközöket, amelyek ahhoz kellenek, hogy ezt megtegyék, az űrversenynek és az Apollo-programnak köszönhetik.
