2024. április 19., péntek

Isztriai magyar napok

Minden kétséget kizáróan az umagi torna kezdete a magyar Balázs Attila jegyében telt, aki előbb sikeresen vette a selejtező két akadályát, majd a táblán is két bravúros győzelmet aratott. Egy kivételesen izgalmas csatában aratott győzelemmel csatlakozott hozzá Györe László, így az isztriai magyar napok eredménye, hogy mindketten negyeddöntősök, és az is lehetséges, hogy az elődöntőben egymással mérkőznek.

Mintha nem lett volna elég a horvát Viktor Galović ellen mentett hét meccslabda, Balázs a zombori Filip Krajinović ellen is a hajrában remekelt. Az első játszmában 3:0-ra elhúzott, és az előnyt sikerrel őrizte meg. A másodikban Krajinović vezetett 5:2-re, de Balázs rövidítésre mentett, amit azonban elveszített. A döntő szettben a zombori kétszer is előnyt szerzett, és 6:5-ös vezetésnél a meccsért adogatott. Balázs visszabreakelt, majd a rövidítésben felülkerekedett, és ma a negyeddöntőben a ranglistán 104. olasz Stefano Travagliával játszik, aki ellen az első kiemelt Fabio Fognini a második szett elején feladta a meccset. Balázs és Travaglia eddigi egyetlen meccsét öt évvel ezelőtt a magyar nyerte.

Györe nagyszerűen indult a régi ismerős Paolo Lorenzi ellen, de 3:0 után is még egy breakre volt szüksége az első játszmához. A másodikban kezdődtek a zentai problémái. Kilenc breaklabdát hárított, hogy 3:3-ig megtartsa az egyensúlyt, ám a tizediket elveszítette, majd a harmadik játszma elején megint leadta az adogatást. Györe nem csüggedt, a 4. és a 6. játékban ő jutott kilenc breaklabdához, amiből kettőt ki is használt. Az 5:2 sem volt elég, mert Lorenzi feljött 5:4-re, végül Györe újabb breakkel és a negyedik meccslabdával zárta a két és fél órás küzdelmet. Györe a negyeddöntőben ma az argentin Leonardo Mayerrel játszik, akit tavaly a US Openen már legyőzött.