2024. április 20., szombat

Élni kell a szavak erejével

Első alkalommal szerveznek szavaló és drámatábort az óbecsei kultúrkörben

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben augusztus 19-e és 24-e között szavaló és drámatábort tartanak, amelyre összesen húsz, a szavalás és a színészet iránt érdeklődő óbecsei diák jelentkezését várják a szervezők.

– A tábor nem bentlakásos, de a résztvevők a képzés mellett ebédet is kapnak majd. A tábor szakmai vezetője Rókus Zoltán óbecsei színművész lesz, akinek munkáját Magyar Zsófia, az újvidéki Művészeti Akadémia ugyancsak óbecsei színészhallgatója segíti majd. A pódiumművészet – legyen az vers- vagy szövegmondás – hozzásegíti a fiatalokat egy olyan beszédkészség és önkifejezési mód elsajátításához, ami minden megnyilvánulás alkalmával tükrözi az egyéniségüket is – tudtuk meg Ricz Róberttől, a kultúrkör elnökétől.

A szervezők 10 és 18 év közötti diákok jelentkezését várják, akikkel két korcsoportban foglalkoznak: a fiatalabbakkal Magyar Zsófia irányításával fognak dolgozni, míg az idősebbeket Rókus Zoltán veszi majd a szárnyai alá.

– Délelőttönként közös beszédgyakorlatokon vesznek részt a táborozók, ezután viszont mindenki a saját csoportjával dolgozik a produkciókon. A szárnybontogatás különböző csapatépítő és szituációs játékokon keresztül fog megvalósulni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek levetkőzzék gátlásosságukat és szégyenlősségüket a közönség előtt. A versek gyönyörűen megmutatják a magyar nyelv kiaknázatlan gazdagságát. Élnünk kell ezzel a gazdagsággal, és mi azt szeretnénk, ha a mai fiatalok sem ragadnának le a technológiai rövidítéseknél – mondta Rókus Zoltán programfelelős.

A szervezők munkanapokon 8 és 13 óra között várják a jelentkezőket a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör irodájában.