2024. március 28., csütörtök
KAJAK-KENU

A fókuszban már Szeged

Bedőcs Krisztina az Európa Játékok után most világbajnokságra készül

Bedőcs Krisztina a szerb kajakválogatott tagjaként két számban indult a minszki Európa Játékokon, egyesben 5000-en az ötödikként zárt, míg kettesben 500 méteren, Marija Dostanićtyal az oldalán az előfutamot követően a középdöntőben a 6. helyen végzett, így a fináléról lecsúszott.

Krisztina nemrég ért haza a fehérorosz fővárosból, már javában készül az augusztus végén Szegeden esedékes kvalifikációs világbajnokságra.

Hogy élted meg az Európa Játékok hangulatát? Mennyiben volt más, mint a többi világverseny?

Nagyon jó hangulatban telt az esemény, számítottam is rá, hogy ebben eltér más versenyektől, valóban inkább sportünnepként tekintenek rá a résztvevők és a szervezők is. Az olimpiához hasonlóan itt is külön faluban laktak a csapatok, aminek külön varázsa volt. Kiemelném a gördülékeny, körültekintő szervezést, semmire sem lehetett panaszunk. Rengeteg önkéntes segített, mindenki nagyon kedves és készséges volt. Nagyon meglepett, hogy az étkezőben egyeseknek csak az volt a feladatuk, hogy köszöntsék a frissen érkezőket, minden téren nagyon odafigyeltek, a vendégszeretetük és odafigyelésük valóban párját ritkító. Mi egy hetet töltöttünk Minszkben, sajnos a nyitó-, illetve zárórendezvényről is lemaradtunk, de a képek alapján ezek is látványosra sikeredtek, és rendkívül jó hangulatban teltek.

Az elért eredményeket tekintve mennyire vagy elégedett?

Nem vagyok maradéktalanul elégedett. A vezérevezősünk, Nikolina Moldovan sajnálatos sérülése miatt csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy a négyesünk nem állhat rajthoz. Gyakorlatilag egész évben erre a számra készültünk. Mást nem tudtunk hirtelen kitalálni, így Milica Starović csak egyesben indult, mi pedig Marijával megkaptuk az 500 kettest. Csupán egy hetünk volt a felkészülésre, így különösebb nyomás és elvárás nélkül indulhattunk, ennek ellenére sikerülhetett volna jobban is a középfutam, az ott megszerzett hatodik hely kicsit csalódás volt a számomra. Az időnkön ugyan javítottunk az előfutamhoz képest, de egy döntőnek bele kellett volna férnie. 5000 méteren a szinte már szokásos ötödik helyen végeztem, kisebb technikai problémáim akadtak a futam során. Ugye itt nem pályatartással evezünk, némi közelharc is folyik, egymás oldalvizét használva, fordulóval igyekszünk előrébb jutni, akár kisebb ütközések is történhetnek. Ebből most kevésbé jól sikerült kijönnöm.

Itthon vagytok, jutott idő a pihenésre is, vagy már folyik a munka?

A hazaérkezést követően kaptunk néhány nap pihenőt, de már javában zajlik a felkészülés következő szakasza. Nagyjából öt hét van még a világbajnokságig, természetesen elsőbbséget élvez, így nyaralásra, hosszabb távollétre nincs lehetőség. Megkezdtük az alapozást, pár hét múlva meg már a gyorsító munkát következik.

Eldőlt már, hogy milyen számokban indulsz Szegeden?

Az 500 négyesre és az 5000 egyesre fókuszálunk, a páros még kérdéses. Közösen eldöntjük, hogy ezek az eredmények alapján érdemes lehet-e erre több időt és energiát fordítani, vagy megelégszünk az előbb említett két számmal, és inkább csak azokra készülünk.