2024. április 19., péntek

Opera a diákok, tanárok, szülők közreműködésével

A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola egy pályázaton elnyert eszközökből készítette el az Imola című művet

Nem szokványos dolog az, hogy egy zenés mű elkészítésében diákok, tanárok és szülők is részt vesznek. A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola Imola című gyermekoperájáról van szó, amely DVD-n már megtekinthető.

Az Imola gyermekopera egy, a tehetséges gyerekek számára készült projekt, amelyet az iskola – mint akkreditált Tehetségpont –a Tehetséges gyermekek támogatása művészeti programokkal elnevezésű pályázaton nyert el, s a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

A Széchenyi iskola a következőképp mutatja be ezt a projektet:
„Fleis Rita teatrológus librettóját alapul véve és Kovács Ferenc zeneszerző zenéje alapján megszületett ez a gyermekopera, amely Szabadka kulturális örökségét ápolja, és az egyetlen fennmaradt szabadkai szélmalom létezésének 150. évfordulóját ünnepli meg a 11, valaha volt szélmalom közül. A máig álló szélmalom Kisbajmokban található, és valaha Európa ezen részén, Szabadkán a liszt előállításának jelentős részét végezte.
Az opera megvalósításában 4. osztályos diákok vettek részt Snežana Gligorić és Kobrehel Lenke tanítónők irányításával, valamint az iskola zenekara, ahol ezúttal is diákok, tanárok és szülők játszottak. A munkát Tamás Sándor vezette, vezényelte. Simonida Đorđević képzőművészet-tanár gondoskodott a jelmezekről és az illusztrációkról, és a Szabadkát felfedező séta során Weiss Rudolf történelemtanár mutatta be a város történetét, híres épületeit és személyiségeit. A projekthez Guzsvány Izabella opera-énekesnő, mezzoszoprán a magyar változatban Imola édesanyja szerepében csatlakozott. Az apa szerepében Saláta Attila zenekultúra-tanár énekelt. A felvételezésben Gajdos László, az egyik tanulónk édesapja és a zenekar tagja segédkezett.
A résztvevők nagyszerű munkáját a magyar és szerb nyelvű filmek örökítették meg, amelyeket a következő tanév elején fogunk bemutatni tanulóinknak, és amelyeket a projekt minden résztvevőjének biztosítunk.

Az Imola című gyermekopera szüzséje:

Imola egy olyan kislány, aki egy molnárcsaládban (a Molnár családban) él tíz testvérével együtt. Ő egy nyugtalan és kíváncsi kislány, aki szeretné felfedezni a környezetét, szereti a játékot és gitározik, és mivel ő a legfiatalabb, a legkevésbé örül a kemény malombéli munkának. A XX. század elején, az iparosodás idején, a gyerekeknek is dolgozniuk és segíteniük kellett az otthoni teendők elvégzésénél, beleértve Imolát és testvéreit. A molnárok munkája nem volt könnyű, a szülőknek gyakran volt szükségük segítségre, a liszteszsákok pedig nehezek voltak, különösen akkor, ha néhányukban Imola rejtőzött. Bár nem gazdag szabadkai polgári családból származnak, Imola és testvérei mégis szeretnek öltözködni, és a bátyjaikkal együtt imádnak kóborolni a városban, és meglátogatni az újonnan épült épületeket, mint például a Városházát és a Raichle-palotát. A szülőknek nincs annyi pénzük, hogy biztosítsák a vidámpark nyújtotta élvezeteket, így inkább a szerény életre tanítják őket, de a modernizmus szelleme a 20. század elejéről a szecessziós pompába csábítja őket, így sorra veszik az újonnan épült épületeket.

Ebben a kissé szürreális szabadkai körsétában, melyben az idő is megállt, és a városházi toronyóra mutatói a szélmalom légcsavarjaira emlékeztetnek, a kis molnárok megismerkednek a Városházával, a Raichle-palotával, a Korzóval és a híres szabadkaiakkal is, mint például Ivan Sarićtyal, az akkori Osztrák–Magyar Monarchia kerékpáros és légi közlekedési úttörőjével, Vermes Lajossal, a palicsi olimpiai játékok szervezőjével, mellyel megalapozta a sport fejlődését a régióban, sőt építtetett egy aszfaltozott kerékpárutat és egy ingyenes szállodát a sportolóknak.

A kisfilm arról, hogy hogyan készült az Imola című opera, az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=pl2Kbswl1aM”