2024. április 18., csütörtök

Magyarok tizenöt országból

Diaszpórából érkezett fiatalok táboroznak Sátoraljaújhelyen

Négy kontinens tizenöt országából érkezett Sátoraljaújhelyre az a mintegy 350 fiatal, aki részt vesz a Rákóczi Szövetség tíznapos táborában.

Szilágyi Péter (Fotó: MTI)

Szilágyi Péter (Fotó: MTI)

A keddi megnyitón Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa elmondta: 2010 óta nagy utat kellett megtenni azért, hogy végre a Kárpát-medencén túli magyar közösségeket is megszólíthassák, és elindulhassanak azok a programok, amelyekkel egyre szorosabb kapcsolatot építhetnek a nyugat-európai és tengerentúli magyar közösségekkel.

Példaként említette, hogy a diaszpóraprogram keretében ezer fiatal érkezik Magyarországra évente, valamint a magyar közösségek hétvégi iskoláiban oktató pedagógusok, intézményvezetők közül százat láttak vendégül idén Budapesten a hétvégi magyar iskolák második találkozója keretében.

A miniszteri biztos megemlítette a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek segítségével idén is 150 ösztöndíjas utazhat az anyaországtól távoli magyarok csoportjaihoz. Emellett más pályázatok is elérhetők a magyar közösségek számára a világ minden táján – fűzte hozzá.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, a másfél hónapja megnyílt sátoraljaújhelyi rendezvényközpontjukban idén 4500 fiatal táborozik. A diaszpóra mellett a Kárpát-medencéből, valamint az anyaországból is érkeznek majd táborozók.

Résztvevők táncolnak a diaszpóratábor megnyitóján (Fotó: MTI)

Résztvevők táncolnak a diaszpóratábor megnyitóján (Fotó: MTI)

Hozzátette: a mostani táborba egyebek mellett Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából, Új-Zélandról, az európai országok közül pedig például Franciaországból, Nagy-Britanniából – összesen 15 országból – érkeztek a 10 és 28 év közötti fiatalok. Mint mondta, ez is bizonyítja, hogy a magyarok nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a világ számos táján otthon érzik magukat.

A táborban néptánc, anyanyelvi és sporttémájú programokat szerveztek a résztvevőknek. Ezenkívül kirándulnak a Felvidékre, Sárospatakra és megtekintik majd a Parlamentben a Szent Koronát is.