2024. március 29., péntek

Vásároljunk helyit!

A határ menti régiók fejlesztését támogatja az EU a kistermelők és hagyományápoló mesterségek erősítésével

Egyebek mellett a kistermelők felkarolását tűzte ki céljául a Helyi ízek – helyi értékek elnevezésű, az EU által támogatott nemzetközi IPA-projektum, amely a Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesülete együttműködésének köszönhetően bontakozik ki a közeljövőben.

Bemutatkozik a Helyi ízek, helyi termékek elnevezésű projektum a pacséri faluházban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Bemutatkozik a Helyi ízek, helyi termékek elnevezésű projektum a pacséri faluházban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kezdeményezésnek több állomása is lesz, például hogy erősítse, oktassa, tájékoztassa a határ menti régiókban a mezőgazdasági ágazatok szereplőit, a helyi termékeket és ízeket népszerűsítve több korosztály számára. Szabolcski Szabolcs, Pacsér helyi közösségének tanácselnöke köszöntötte a megjelenteket, és sok sikert kívánt a kivitelezéshez. A részletekkel kapcsolatban Balassa Endre projektummenedzser elmondta, hogy Bácsalmás önkormányzata 10 éve kezdett el foglalkozni úgynevezett szociális szövetkezeteket alapítva egyebek mellett konyhakerti növénytermesztéssel, gyümölcsfeldolgozással, illetve helyi termékeket árusító üzletben történő értékesítéssel.

– Bácsalmás a hátrányos helyzetéből kovácsolt sikeres vállalkozást magának ezekkel az úgynevezett szociális szövetkezetekkel. Ezt a tapasztalatot igyekszik ez az unió által támogatott projektum átültetni Pacsérra, illetve a környékre. Kezdetben fel szeretnénk térképezni a szerbiai viszonyokat, a lehetőségeket. Ez alapján pedig javaslatokat tenni a döntéshozók felé, hogy mit kellene elindítani, milyen törvényes alapot lehetne teremteni ahhoz, hogy a Bácsalmáson már sikeressé vált példa beindulhasson Szerbiában is – mondta a projektum menedzsere.

Az elméleti ismeretanyag átadása után a résztvevők ízlésesen tálalt hagyományos és házias ízeket kóstolhattak (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az elméleti ismeretanyag átadása után a résztvevők ízlésesen tálalt hagyományos és házias ízeket kóstolhattak (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Az itteni oldalon legalább hat olyan rendezvényt, vásárt szervezünk majd, ahol a termelők, a régi mesterségekkel foglalkozók be tudnak mutatkozni. A velünk együttműködők reklámozási lehetőséget kapnak, és megpróbáljuk őket beszervezni a piacra. Emellett az általános iskolásokat is bevonjuk a projektumba, a régi mesterségeket igyekszünk számukra népszerűsíteni, és rávezetni őket a helyben termelt, jó minőségű, házi jellegű élelmiszer fontosságára és előnyére – tette hozzá Balassa, majd elmondta azt is, hogy a nyertes pályázatnak köszönhetően Bácsalmáson továbbfejlesztik a már évek óta működő, helyi termékeket árusító üzletet, Pacséron pedig egy székház szolgálja ezt a projektumot, ahol csomagoló-, feldolgozóhelyiségeket is kialakítanak.

A projektum összértéke 234 ezer euró, Bácsalmás mintegy 150 ezer euróból valósíthatja meg az elképzelését, Szerbiába pedig körülbelül 83 ezer euró érkezik. A pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesülete igyekszik az együttműködés mentén megvalósítani Bácsalmás jó tapasztalatait, a faluban, illetve a környező településeken tevékenykedő termelők bevonásával – mondta Miklós József, a pacséri egyesület elnöke.

– A projektum első lépése volt kijelölni egy székházat – a mi esetünkben a Koszovó utcában –, amely hamarosan a célnak megfelelő formát és belteret kap majd. Egyelőre felénk a szociális szövetkezetek jogi formája nem megvalósítható. Számunkra az az elsődleges cél, hogy a jó minőségű, házias élelmiszert gyártó kistermelőket összefogjuk, és rajtunk keresztül tudják forgalmazni, értékesíteni a termékeinket – tudtuk meg az egyesület elnökétől.

– Ahhoz, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon, szükségünk van megfelelő társadalmi hátszélre is, mivel ebben a folyamatban egyelőre sok az útvesztő, és nem működik zökkenőmentesen. Az a projektum másik elképzelése, hogy a tapasztalatok alapján tudjunk hatni a döntéshozókra, hogy az állam a kistermelők mögé sorakozva megadja azt a támogatást, ami Magyarországon már bejáródott. Ezzel esélyük lenne a kisebb, nem ipari mennyiséget előállítóknak, hogy jó piaci feltételek mellett értékesítsék a termékeiket, hogy felzárkózhassanak – nyilatkozta Miklós József, aki figyelmeztetett arra is, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan közeledik Szerbia irányába, ami előbb-utóbb átformálja a piaci lehetőségeket, még ha ma ez nem is tűnik realitásnak.

– Ebben a pillanatban Pacséron házias sertésvégtermékeket, illetve gyümölcsszörpöt tudunk bevonni, de folytatjuk a termelőkkel az egyeztetést nemcsak a faluban, hanem az egész környéken. Nem mellékes a mi történetünkben az, hogy Pacsér idegenforgalmi célpont is, ahova nemcsak üdülni és gyógyulni érkeznek a turisták, hanem előbb-utóbb meg is éheznek – zárta gondolatát a Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke.

A projektum következő állomása augusztusban lesz, amikor is a hagyományos pacséri sertéskiállítás keretében érkeznek bemutatni a bácsalmásiak mindazt, amit gazdasági téren elértek a városka hagyományos ízeit felhasználva.