2024. április 20., szombat

Fanatikus motorosok

Önerőből érnek el fantasztikus sikereket az Óbecse-Törökbecse Oldtimer Klub versenyzői

Gyakorlópálya és támogatás nélkül, szerény tapasztalattal és mindössze három versenyzővel, de óriási lelkesedéssel jutott az ország legjobbjai közé az Óbecse-Törökbecse Oldtimer Klub.

– Az elmúlt hétvégén a szerb bajnokságon Kraljevóban Kenyeres Károly az 50 köbcentis motorkerékpárok kategóriájában fölényesen nyert, Goran Tajkov pedig 4. lett. Berkes Zoltán a 250 köbcentisek mezőnyében lett a legjobb, 125 köbcentis motorjával pedig a harmadik helyen végzett. Az így szerzett értékes pontoknak köszönhetően másodikak vagyunk csapatban – számolt be az eredményekről Szilágyi Attila klubelnök. A 2012-ben alakult klub csak tavaly óta vehet részt hazai és nemzetközi versenyeken, ezért is ért sokakat meglepetésként a váratlan siker. A klub a magyar bajnokságon is indult, ahol első lett, a Balkán Bajnokságon pedig a második helyet szerezte meg.

A szabadkai Kenyeres Károly azután igazolt Óbecsére, hogy Szabadkán megszűnt a klub, ő tavaly és tavalyelőtt is első lett az 50 köbcentis motorkerékpárok hazai bajnokságán és az Alpok Adria Kupán is, így jó eséllyel pályázik majd a Szerbiai Motoros Szövetség Arany Bukósisakjára, az óbecsei Berkes Zoltán pedig annak ellenére lett a 250 köbcentisek legjobbja, hogy a motorkerékpár előző futamban történt meghibásodása miatt az utolsó helyről volt kénytelen indulni. Azt, hogy mégis sikerült rajthoz állnia, elsősorban az egykori klasszis veterán versenyzőnek és remek mesternek, Boja Miklósnak köszönheti, akinek a helyszínen az éjszaka folyamán sikerült orvosolnia a bajt.

– Örömmel tölt el, hogy feltámadt a motorsport Óbecsén, én a tapasztalatommal és a technikai tudásommal támogatom a versenyzőket. Ez a sport borzasztóan drága, és a klub önerőből működik, pedig támogatni kellene a sikeres versenyzőinket, akiknek még versenypályájuk sincs, ahol gyakorolhatnának – jelentette ki Boja Miklós egykori jugoszláv bajnok.

A szerb bajnokság élén jelenleg a nagybecskereki Petrograd csapata áll 70 ponttal, őket követik az óbecseiek 63 ponttal.