2024. március 28., csütörtök

Az oroszok több mint kétharmada kedvezően viszonyul Ukrajnához

Az oroszok 68 százaléka kedvezően viszonyul Ukrajnához - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.

A VCIOM szerint a megkérdezettek 12 százaléka nagyon kedvezően, 56 százaléka pedig alapvetően kedvezően viszonyul a szomszédos államhoz. A válaszadók 12 százalékának ugyanakkor alapvetően rossz, 9 százaléknak pedig nagyon rossz a véleménye Ukrajnáról.  
A felmérés részvevőinek 30 százaléka testvéri, 8 százaléka baráti, 28 százaléka pedig egyszerűen egy szomszédos államnak tartja a Ukrajnát. Fenyegetést ugyanakkor 12 százalék, ellenséget pedig 9 százalék érzékel benne.
Negyvennyolc százalék úgy vélekedik, hogy több dolog különbözteti meg az oroszokat és az ukránokat, mint amennyi egyesíti őket. Ezzel ellentétes álláspontra 36 százalék helyezkedett.  
A közvélemény-kutatást egy 1600 fős, felnőtt korú reprezentatív mintán végezték el június 20-án.