2024. március 28., csütörtök
ZENTAI ULTRAN SPORTEGYESÜLET

Fókuszban a sportolók holtpontja és csúcsteljesítménye

A zentai ultRAn Sportegyesület sportolást és egészséges életmódot népszerűsítő rendezvénysorozatának harmadik előadásán a helyi BeeHome Közösségi Házban pénteken este Antal Márta sportszakpszichológus arra igyekezett választ adni, hogy a sportolók miképpen is gyűrhetik le a versenyeik során bekövetkező holtpontjukat, illetve ezt követően hogyan érjék el a csúcsteljesítményüket.

A zentai sportszakember előadása során a jelenség definiálását követően kitért az ezzel kapcsolatos tudományos kutatásokra is, valamint azokat a módszereket is bemutatta, amelyek segítségével le lehet küzdeni ezt a jelenséget. Az előadás folytatásában a sportszakpszichológus a csúcsteljesítmény tematikájára tért át, külön hangsúlyt fektetve ennek jellemzőire, és a sikeres sportolók profiljának taglalása mellett felvázolta azokat a sportpszichológiai módszereket is, amelyekkel a sportolók elérhetik a csúcsteljesítményüket. A szakember ennek kapcsán ismertette azokat a stratégiákat, amelyek a sportolók belső és külső figyelmére fókuszálnak, ugyanakkor bemutatta az asszociatív és disszociatív stratégiák szerepét és lehetséges hatásait. A sportszakpszichológus kiemelte a mentális felkészültség és a belső gondolatok jelentőségét, valamint példákkal tolmácsolta ezek ellenkezőjét is.

A futókat maga köré tömörítő zentai ultRAn SE előadás-sorozatát Zenta község önkormányzata támogatja.