2024. április 19., péntek

50 éve lépett először ember a Holdra

Egy kis lépés egy embernek, óriási ugrás az emberiségnek – ezzel a legendássá vált mondattal lépett a Hold felszínére 50 évvel ezelőtt Niel Armstrong, az első ember, aki egy idegen égitestre tette a lábát.

Őt a most 89 éves Buzz Aldrin követte, 1969. július 20-án. Ezzel az Egyesült Államok lett az első, és mostanáig az egyetlen ország, amely embert juttatott a Holdra.

— Annyira fiatalok voltunk, nem tudtuk, miért ne tehetnénk meg, hát megcsináltuk. Az űrhajósok, a földi irányítók, mind nagyszerű kollégák voltak. Nekünk sokkal több információnk volt itt a földön, úgyhogy mi segítettünk az űrhajósoknak. Igazán különleges csapatmunka volt – mondta Gerry Griffin, az Apollo program repülési igazgatója.

Miközben az egész világon milliók nézték és hallgatták élőben a holdra szállást, az Apollo 11 úrhajót szállító Saturn 5 rakéta kilövésénél mindössze egy nő volt jelen az irányítóteremben, JoAnn Morgan, műszerekért felelős irányító.

— Rengeteg vizsgálatot és tesztet végeztünk, meetingeket tartottunk a kilövés előtti teendőkről, a különböző eljárásokról, és voltam az egyetlen nő a szobában. Ha te vagy az egyetlen nő, vagy egyike vagy a kevés nőnek egy szervezeten belül, akkor a legfontosabb, hogy megcsináld a munkád – mondta JoAnn Morgan, az Apollo 11 műszerekért felelős irányítója.

Az űrverseny soha nem ér véget: Kína jelenleg a Hold sötét oldalát vizsgálja egy szondával, az amerikai NASA pedig azt tervezi, hogy 2024-ben ismét visszatér a Hold felszínére, hogy állomást létesítsenek a jövőbeni Mars-küldetésekhez.