2024. március 28., csütörtök

A francia hatalom terjeszkedése

Szerbiában jelenleg nagyjából száz francia gazdasági társaság üzletel

Emmanuel Macron francia államfő befejezte kétnapos szerbiai látogatását, most pedig egymást követik az értékelések, hogy mi lehet a látogatás hozadéka. A legtöbb elemző egyetért azzal kapcsolatban, hogy megteremtődtek a feltételei a két ország kapcsolatai elmélyítésének.

A hétfőn aláírt 22 államközi megállapodás közül mindenféleképpen a belgrádi metró projektumának a kivitelezéséről szóló a legjelentősebb, hiszen egy 4 milliárd eurós tervről van szó, értékelte Hasan Hasanić, a Belgrádi Bankárakadémia Tanára a Szerbiai Rádió és Televízió reggeli műsorában vendégeskedve. Az elmúlt kilenc évben a francia vállalatok nagyjából 1,55 milliárd eurót fektettek be Szerbiában, derült ki a beszélgetés folytatásában, mint ahogyan az is, hogy jelenleg megközelítőleg 100 francia gazdasági társaság üzletel Szerbiában és ezek 15 ezer embert alkalmaznak. Idén eddig 13 francia érdekeltségű vállalatot alapítottak Szerbiában.

A francia beruházók elsősorban a mini vízerőművekben, a hőerőművekben, a napenergia kihasználásában, továbbá az egyéb, úgynevezett alternatív energiaforrásokban érdekeltek, mondta Hasanić.

– A kedvező mutatók ellenére tudni kell, hogy Németországhoz képest a Franciaországgal való együttműködés nem annyira intenzív, mint amilyen lehetne. Franciaország tízszer nagyobb Szerbiánál, míg a világ bruttó nemzeti termékének az 5-6 százalékát valósítja meg. Az ország elsősorban a korszerű innovációs technológiákban, továbbá a minden területet felölelő digitalizációban jár az élen. A francia társadalom írástudása szinte 100 százalékos. Mindez azt bizonyítja, hogy az együttműködés lehetőségei hatalmasak. Szerbia a mezőgazdaság területén is vonzó Franciaország számára. Szerbia egyelőre nagyobb értékben importál Franciaországból, mint amekkora értékben termékeket exportál ebbe az országba – taglalta Hasanić.