Bácskai legények I.

Molnár Tibor: Szabadka a nagy háborúban (1914–1918) I. kötet

Mák Ferenc

2019. július 16., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Molnár Tibor levéltárosunk lelkes és elszánt kutatója az 1914–1918-as Nagy Háború délvidéki eseményeinek, két évtizede már, hogy hatalmas munkát végez a kései nemzedékekkel kényszerűen elfeledtetett események föltárása és leírása érdekében. A XX. század keserű évtizedei során a nemzeti gondolkodásból igyekeztek még az emlékét is kitörölni annak a rettenetes négy évnek – és az utána következő esztendőknek – amelyek során nemzetünk katasztrófája kiteljesedett. A hivatalos fölfogás bűnös háborúnak tekintette a Magyar Birodalom összeomlását okozó események sorozatát, nem vetve számot azzal a mérhetetlen szenvedéssel, amelyekben katonáinknak a lövészárkokban, hozzátartozóiknak pedig a hátországban, otthonuk és családjuk oltalmazása során részük volt. Bűnös nemzet, elítélendő célokért bűnös háborút viselt – szólt a hivatalos megfogalmazás, melynek nyomán a családok magánügyévé vált az emlékezés; a fényképről visszatekintő katona, a frontról érkezett levél a szépen vasalt ágyneműk alatt hevert a szekrényben. Ünnepek, megemlékezések nem szóltak a gyászról, irodalmi művek nem születtek a tragédiákról. Pedig milyen döbbenetes erejű Ballaghy Ernő t. hadnagy Bácskai legények című korabeli megszólítása, melyet Molnár Tibor is idéz: „büszkék voltunk a hazulról kapott csomagjaitokra, melyek a földműves-jólét kultúrájáról beszéltek, a tisztességtudó illemetekre, pallérozott beszédetekre, nyílt értelmetekre, mely a regruta szigorú fegyelmezettségébe is mindig belevitte az önálló gazda öntudatát, emberi tisztességét. […] Talán többet hagytatok itt, mint a magyar föld bármely népe, mert többetek volt, de talán mindenkinél öntudatosabb akarással is mentetek el […].”

VMMI, Zenta, 2018, 382 oldal

Molnár Tibor Szabadka a nagy háborúban (1914–1918) című munkájának első kötete nem előzmények nélküli, Az I. világháború zentai áldozatai (2001), a Kanizsa község I. világháborús hősi halottai (2003), az Óbecse, Péterréve és Bácsföldvár első világháborús (1914–1918) katonai áldozatai (2010), és a közelmúltban kiadott A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai (2015) című, egyenként is döbbenetes erejű munkája nyomán már betekinthettünk abba a hatalmas vállalkozásba, amelyre tudós történetírónk elszánta magát. Mostani kötetének Az osztrák-magyar kiegyezéshez és az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásához vezető út című fejezetében áttekintette a Monarchia haderejének szervezeti fölépítettségét. Tanulmányában rámutatott: a Monarchia új haderejének megteremtését 1868-ban a véderőről, a honvédségről és a népfelkelésről szóló törvények tették lehetővé. A Délvidék katona- és hadtörténetét döntően meghatározta a cs. és kir. (szabadkai) 86. gyalogezred, valamint a m. kir. 6. (szabadkai) honvéd gyalogezred. „A cs. és kir. (szabadkai) 86. gyalogezred 1883. január 1-én alakult meg, kiegészítései területéhez tartozott Szabadka, Magyarkanizsa és Zenta város, valamint a zentai járás (Ada, Martonos és Mohol nagyközségek), az Óbecsei járás (Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve, Szenttamás és Turia nagyközségek) és a Topolyai járás (Bácsfeketehegy, Bajsa, Csantavér, Kishegyes, Bácskossuthfalva, Pacsér, Szeghegy, Topolya nagyközségek).” A m. kir. szabadkai 6. honvéd gyalogezredet 1886-ban állították fel, kiegészítése területét a teljes Bács-Bodrog vármegye képezte. Ez a két gyalogezred szólította háborúba az 1914. július 26-án kihirdetett mozgósítási parancs nyomán a vármegye fiataljainak zömét.

S a vármegye fiataljai közül, téves katonai döntés következtében sokan véreztek el már az első ütközetek egyikében. Molnár Tibor könyvének A szabadkai 4-es népfelkelő huszárok 1914. szeptember 6-ai szávakölpényi tragédiája című fejezetében megállapította: „az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbia elleni, 1914. augusztus 12-én indított első hadjárata szűk két hét alatt kudarccal végződött”, a szerb katonaság augusztus 24-én Szávakölpénynél a folyó mocsaras vidékén halomra gyilkolta a huszárokat. A m. kir. 4. népfölkelő huszárezred katonái közül Regényi Gábor népf. hadnagyot és dr. Szudarevics Benedek népf. hadnagyot, valamint 43 altisztet és huszárt a szerbek „kegyetlenül lemészárolták”. A korabeli sajtó A kupinovói hősök – katonatemetés Szabadkán című beszámolója szerint: „A holttestek exhumálásánál megállapították, hogy a szerb katonák a huszárokat kirabolták, írásaikat elvették, csizmáikat lehúzták a lábukról, sőt még a katonák nacionáléját tartalmazó kis papírlapokat is elvitték magukkal.” A hősi halált halt dr. Szudarevics Benedek holttestét Szabadkára vitték és ott temették el katonai pompával, igen nagy részvéttel.

Molnár Tibor végtelennek látszó levéltári anyag és kimeríthetetlennek tűnő irathalmaz áttanulmányozása során katonai egységek, századok és hadtestek háborús történeteiben sok-sok ezer bácskai hősi halott tragédiájára derített fényt. Hősök voltak ők valamennyien, akik megkísérelték a lehetetlent: megmenteni a Történelmi Magyarországot a végzetes fölszámolástól. Nem rajtuk múlott, hogy elhatározásukat tragikus bukás és az összeomlás követte. Molnár Tibor könyveiben fölemelő és méltó emléket állít a hősöknek, megbecsülésükkel visszaadja őket a családi a nemzeti emlékezetnek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége